Negyven ledolgozott év után

Szeretnék egy félreértést tisztázni, ami szembejön a zöldségesnél, a közértben, és szerepel a suttogó propaganda étlapján. A kormány nem arról döntött, hogy a nők negyvenéves korukban menjenek nyugdíjba, hanem arról, hogy a nők 40 év szolgálati idő után kortól függetlenül nyugdíjba mehetnek. Ami, ha beszámítják az esetleges szakképzés idejét is, bizony az 57–58–60-as évek tájékára tehető. Tegnapelőtt az MSZP még azon tombolt, hogy a svéd nyugdíjmodellt célozta meg a Fidesz, ahol is 70 év a nyugdíjkorhatár. Most viszont azon tördelik a kezüket, hogy a kormány nyugdíjba engedi a nőket negyven év szolgálat után és nyilván néhány tízezer forinttal szúrják ki majd a szemüket. Ez utóbbit maga Budai Bernadett obsitos szóvivő méltóztatott belesírni a nyilvánosságba.
Érdekes a tervezet fogadtatása. A nagyközönség rögvest kombinálni kezdett. Miért a nők, és miért negyven év után? És mikor a férfiak? Hogy mennyibe fog ez Orbánnak kerülni, felborítja a költségvetést, nyalni akar a választóknak és így tovább. A legszebb gyöngyszem a televízióból származik, eszerint a törvény rettenetes lelki károkat fog okozni, mert a nők még 25 évig fognak élni, és édes istenem, mivel fogják eltölteni ezt a tengernyi időt. Szóval, tegyük félre annak a pártnak az érveit, amelyik zsigerileg képtelen megérteni, hogy lehet a közjót szolgálni. Mármint, hogy egy kormány nemcsak a lopással és a lakosság megzsarolásával működhet, hanem azért cselekszik, hogy könnyebbé vagy jobbá tegye polgárai életét. Nehéz, hiszen egy másik párt ideológiailag sem tudja elfogadni például a családot mint védő-óvó közösséget, a családi kötelék fontosságát, a család összetartó erejét pedig egyenesen gúny tárgyaként kezeli. Ennek ismeretében és a szándékot tekintve tényleg csak baromságokat lehet összehordani az Orbán-kormány gesztusáról. Jellemző, azok véleménye nem kerül be a tévébe, akik érintettek, azt viszont látom, hogy ismerősöm számolja napokat a törvény hatálybalépésig és imádkozik, hogy a parlament fogadja el azt. Ötvennyolc éves, hajnali négy órakor kel, hogy 5-kor kezdjen a munkahelyén. Reggel négykor kelni évtizedekig egy elefántot is megrogyaszt, hát még egy fizikai munkát végző idősödő asszonyt. Ugyanilyen egészségrongáló a három műszak, embertelen a biológiai ritmus felforgatása, de beszélhetnénk arról, hogy akik gyárban, álló munkával töltötték munkáséletük nagy részét, vagy a multi cégnél állva verik a pénztárgépet nyolc órán át, esetleg hátrányos helyzetű tanulókat próbálnak féken tartani, mennyit kophatnak negyven év alatt? Erre válasz az, hogy, de a férfiak is. Némi különbséggel. Nem várnak és szülnek gyereket vagy gyerekeket, nem ők etetik, pesztrálják, és kevesük hordja közösen bölcsődébe, óvodába, orvoshoz. Besegíthet egy férj, ha a modern kor szülötte, de a két keresetre szükség van, hát az asszonyok vállalják a bűvészmutatványt: állás, gyerek, férj, háztartás, nagyszülők, a család összetartása. Hellyel-közel, mert sok a válás, és a nők szívósabbak, mint a férfiak, de nézzék meg a magyar nőket 50. évük után.
Ez a gesztus néhány tízezer nőt, ha érint. Azonban az érzelmi részén kívül a döntésnek gazdasági vetülete is lehet. A televíziók betelefonálós műsoraiban egyre többen sürgetik a kormányt, ismerje el az otthoni ápolást fizetett munkavégzésnek. Előnyösebb és humánusabb, ha az idős szülőt otthon gondozzák. A gondozó nyugdíja kiegészül az ápolás díjával, ami még mindig töredékébe kerül az államnak, mint idősotthonok vagy kórházi ágyak fenntartása. Több idő marad az unokákra, akik nem akkor találkoznak nagyanyjukkal, amikor már le sem tud hajolni hozzájuk erőfeszítés nélkül. Mi baja ezzel a szocialistáknak? Semmi, a puszta gáncsoskodáson kívül.