
origo.hu
A legtöbben elvéreznek ezen a kvízen – Ön hány magyar megyeszékhelyet ismer fel?
Elégedettek a takarékszövetkezetek. Az OTP Bank után a takarékszövetkezetek is elfogadhatónak értékelték a bankadót. Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség igazgatója szerint a bankadó végleges változatában az adóalap kedvezőbb, mint a korábbi módosításokban szereplő kedvezmény. Míg az eredeti elképzelés 2-2,5 milliárd forintos terhet rótt volna ki, az elfogadott szabályozás kevesebb mint kétmilliárdba kerül majd.
Bár a héten elfogadott bankadó csak három évig lesz érvényben, 2012 után is fizetniük kell a közterheket a pénzintézeteknek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A jelenleg érvényben lévő különadó idén és jövőre egy előre meghatározott összeget ró a pénzügyi szférára, ám az utolsó évre, 2012-re vonatkozó adóteher mértéke még egyeztetések tárgya lehet – jegyezte meg a kormányfő. A bankadó megszűnése azonban nem jelenti azt, hogy Magyarországon három év múlva nem lesz bankadó, a miniszterelnök szerint csak az a kérdés, hogy milyen típusú teher lép a jelenlegi adó helyébe. – Mielőtt megszületik a döntés a 2013-tól érvényben lévő bankadóról, meg kell nézni, más országok milyen megoldásokat dolgoztak ki – jegyezte meg a miniszterelnök.
Az ellenzék legfőbb kritikája a bankadóval kapcsolatban az, hogy véleményük szerint ennek az árát az ügyfelek fogják megfizetni. Ertsey Katalin, az LMP politikusa szerint Magyarországon a bankoknak lehetőségük van arra, hogy az ügyfeleikre továbbterheljék a megnövekedett költségeiket. Erre reagálva a miniszterelnök azt közölte: ha a bankadót valóban olyan egyszerű lenne áthárítani az emberekre, a pénzintézetek nem mozgatnának meg szikla nagyságú köveket, hogy megakadályozzák a teher bevezetését.
Egyes szakértők szerint a kormánynak külön kellene gondoskodnia arról, hogy ne lehessen az ügyfelek vállára rakni a terhek egy részét, a szocialista kormány idején elfogadott banki magatartási kódex ugyanis alkalmatlan arra, hogy ezt megakadályozza. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint viszont a kódex a pénzügyi felügyeletnek lehetőséget biztosít arra, hogy vizsgálatokat indítson a pénzintézeteknél. Barabás úgy látja, a hitelekre már nem sok pluszköltséget tudnak rárakni a bankok, ám a számlaköltségeken még srófolhatnak a pénzintézetek.
A legtöbben elvéreznek ezen a kvízen – Ön hány magyar megyeszékhelyet ismer fel?
Putyin megszólalt a vasúti tragédia után, ők állhatnak a terrorcselekmény mögött
Milliók fogyasztanak egy olyan ételt, amely egyetlen falattal halálos betegséget okozhat
Kondor Katalin: Ezek csont tehetségtelen emberek + videó
Az önzetlenségük példa nélküli: ezeknek a csillagjegyek aranyból van a szíve!
Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki
Letartóztatta a bíróság a nagybani piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját
Pünkösdi nyitvatartás: több napra bezár a Lidl, az Aldi és a SPAR
Már csak egy félidőre van a Győr az újabb BL-győzelemtől, kövesse velünk a döntőt!
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.