Nem tudunk ennél jobbat

A prostitúció mint legális foglalkozás? Nehezen hihető, megszüntetni ugyan nem lehet, de humanizált foglalkozásként egyetlen nőnek sem lehet életcélja. Kiszállni szinte lehetetlen, és akik ezt az elfoglaltságot űzik, ritkán lesznek megbecsült édesanyák vagy szerető feleségek

Ennek az írásnak nincsen tanulsága. Azért született, mert az Orbán-kormány hivatalba lépésétől hangsúlyos téma lett a család, és az ezzel összefüggő vészes népességfogyás. Természetesen a miniszterelnököt azonnal megtámadták, hogy avíttas érzelmi húrokat penget, a mai középiskolások fele sem él abban a kívánatos meleg otthonú családban, amit Orbán nosztalgikusan felvázolt. Ezenkívül megszólaltak azok a megmondó nők, akik egy zoknit még ki nem mostak, de minden sebét felkapargatják a női nemnek azzal a szilárd véleménnyel, hogy a családban mindig a nő húzza rövidebbet, hozza a nagyobb áldozatot, dolgozik „ingyen”, és jobbára övé a gyereknevelés. Anynyira beleragadtunk a családok vonatkozásában a kegyes hazugságokba meg a rossz sztereotípiákba, hogy észre sem vesszük, a jót veszítjük el az örökös családellenes hadjáratunkkal.
Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy nincs minden veszve, mert a fiatal házasok rendszerint két-három gyereket szeretnének – de közülük már jó ideje csak egy születik meg.
A másik sztereotípia, hogy gyermekszerető társadalom vagyunk. Nem igaz. Ahogy kisállatot nem lehet albérletben tartani, úgy nem adnak ki gyerekeseknek sem szívesen lakást, és az utóbbi években már nem volt érdemes szólni a várandós nő érdekében, hogy valaki álljon fel a villamoson, s a hivatalokban is inkább végighallgatják a kisgyerek idegtépő sírását, de nem engedik előre a sorban a szülővel. Hogyisne, biztos az előnyökért szülte. És van egy réteg, akik szívből irigylik a családi pótlékot vagy a gyermekgondozási segélyt. „Bezzeg, amikor mi szültünk.” Aki nem érti, hogy a gyerek a család jövőbe fektetett értéke, és nem otthoni játékszer, az semmit nem ért. A családonként vállalt egy gyerek mint leggyakoribb modell előrevetíti néhány évtizeden belül a 8,5 milliós lakosságszámot. Rettenetes csapás, hogy év végére tízmillió alá esik a magyarság. Ha most minden szülőkorú nő hirtelen öt gyereknek adna életet, talán megállna a nemzet eltűnése, a Vörösmarty vizionálta rémlátomás. Szent Pál szerint a házasság titok, a család egy különleges képződmény, amire nemcsak a kommunizmus diktatúrája fente a fogát, hanem a mostani állapotok is tudatosan a család ellen, annak széthullására, de legalábbis alapos gyengítésére játszanak. Más-más célokból. Csak most a módszerek változtak, vonzók, rafináltak, észrevehetetlenek.
A bulvársajtó, a kereskedelmi csatornák derekasan teszik a dolgukat, az úgynevezett női trendmagazinok oldalakon keresztül ismertetik a hülyébbnél hülyébb szexuális játékokat, de arról szavuk nincs, hogy miként lehet összetartani egy házasságot. Ha egy homoerotikus pár gyereket akarna örökbe, a média ünnepel, és kíván nekik sok boldogságot (!). Rácz Károly alias Terry Black most operáltatja ismét nővé magát, milyen gyerekeket nevel? A húszgyerekes családba született kislányt megkérdi a riporter, hogy ő hány gyereket szeretne? Talán kettőt, hangzik a válasz, mert a gyerek sok munkával jár. Magyarázat: ha az embernek gyereke van, mindent meg akar neki adni, és ugye az sok gyereknél nem megy. Mondja a kislány, akinek 19 testvére van, és szerinte mindent megkapott otthonról. Szintén közhely, hogy nem alapítunk családot, amíg nincs lakás, kocsi, amíg nem buliztuk ki magunkat, amíg otthon jobb élvezni anyánk szolgálatait, amíg utazgathatunk, amíg a „romantika, erotika, retró, szerelem, borzongás” (Joy magazin) határozza meg ízlésvilágunkat, meg a buli. Szörnyű, ami Duisburgban történt, de néhány évvel ezelőtt Bochum polgármestere azzal utasította vissza a Love Parade megrendezését, hogy nem ad teret olyan rendezvények, ami a szórakozásnak élő társadalom (spach Gezellschaft) sajátja, nincs szétverendő, összerondítható tere erre a célra. Bagdi Emőke pszichológus szerint társadalmunkat a „vágykielégítő mohóság” hatja át, ahol mindenki azonnal akar mindent megkapni. Mindenféle megerőltetés, munka és felelősség nélkül.
A húszéves liberális hegemónia megtette a magáét: csak az egyén, csak te számítasz, rajtad kívül nem jön számításba senki és semmi. Miért lenne ebben a helyzetben vonzó a család, mint építkező kisközösség? Sok mindent nem tudunk a családról, azt viszont tudjuk, hogy több ezer pár vizsgálatánál azt tapasztalták, a házasságok 18 százaléka bomlott fel a vizsgált időben, az élettársi kapcsolatoknak azonban több mint 40 százaléka. Ezért életidegen a bulvársajtóban propagált sztárocskák véleménye, miszerint a papír nem számít. Annyiban valós a jelenség, hogy a gyerekek negyede ma házasságon kívül születik, de élettársi kapcsolatokból. Ugyanakkor a nyilvánosságban egyik celeb a másik után törvényesíti rendezetlen családi kapcsolatát. Valamelyike este bejött egy kereskedelmi adó, ahol az egyik nő meztelenül, a másik neccharisnyában értekezett a vetkőző lányok toalettjéről. Nem lehet a gyerekek szemét bekötni, és a Mónika valamint a Big Brother show-k világa kifejezetten elriasztja őket mindenfajta párkapcsolattól. Azt mondják, hogy a családra fenekedő veszedelmek közül a prostitúció izmosodása az egyik legfenyegetőbb. Elképesztő, hogy a Horn-kormány óta majdnem százmilliót kapott a prostituáltak érdekszövetsége, most újabb milliókat kaptak, mert úgymond egyfajta kirekesztés áldozatai. A könnyű munka ígéretével külföldre csábított lányok talán, de itthon igencsak önkéntes a dolog.
Az egyik tévéműsorban elhangzott, hogy legalizálni kellene, számlakönyvvel dolgoztatni, és mint szolgáltatókat megadóztatni őket. A megállapítás neves szociálpszichológus szájából hangzott el. A kivitel nem áll össze: Foglalkozása? Szexuális szakmunkás. Árfolyama? Orálisan ennyi, mindent lehet annyi stb. A prostitúció mint legális foglalkozás? Nehezen hihető, megszüntetni ugyan nem lehet, de humanizált foglalkozásként egyetlen nőnek sem lehet életcélja. Kiszállni szinte lehetetlen, és akik ezt az elfoglaltságot űzik, ritkán lesznek megbecsült édesanyák vagy szerető feleségek. Egy házasságban nincs akkora durvaság, brutalitás és megalázás, mint amennyit a prostituáltaknak kell elviselniük. Ezzel nem mondjuk, hogy nincs elviselhetetlen családi élet, de annyi biztos nincs, amennyit előszeretettel hangoztatnak.
Magyarországon a 70-es években még százezer körül volt a házasságkötések száma, 2000-ben már csak 36 750. 2009-ben a válások száma 23 800, azaz minden három házasságból kettő felbomlik, s a válókeresetek jórészét a nők adják be. Csaknem egymillióan élnek egyszülős családban, ami bármennyire is tiszteletre méltó, nem családminta. A család pedig sok mindentől képes megóvni tagjait. Azelőtt beletartozott a szűkebb, tágabb rokonság is: fel- és lemenők, ipák, napák, nászok, unokatestvérek, keresztapák, bátyok, húgok, édes- és mostohatestvérek. Mindenki szem előtt volt, de a bajban mindig készen álltak a segítségre. Ma ez sajnos nem így van, a szűkebb család, apa, anya, gyerek rendszerint nagyszülők nélkül kínlódja végig a nehéz éveket. A munkahelyek nagyrészt, ha tagadják is, családellenesek, a női részmunkaidőnek vagy az osztott munkaidőnek nyoma nincs, egy fizetésre pedig ebben az országban nem lehet családot alapítani. Így a középréteg húzódozik legjobban a gyermekvállalástól, mert bármelyik pillanatban egyensúlyát vesztve lezuhanhat a borotvaélről. Azt mondják, hogy a népesedéssel foglalkozó intézkedések gyorsan rontanak, ha kedveznek viszont, sokára lesz eredmény. Hogy ezt miképp lehet befolyásolni?
Amennyiben mindenféle ösztönzőkkel vonzóvá teszi a kormány konkrétan a második gyerek megszületését, az nagyon hamar jelentkezne a családok közérzetében. Bármennyit beszéljenek is a válságról, a gyermekek neveléséhez, egymás kölcsönös támogatásához még jobbat, mint a család, nem találtak ki.