Tömegsírt tártak fel néhány napja a csehországi Dobronín városka közelében. A cseh CTK hírügynökség információi szerint a törvényszéki orvos szakértők és a régészek 15 test maradványait találták meg. Michal Laska nyomozó ugyanakkor annyit közölt, egyelőre még nem tudják pontosan, hány személyt találtak a sírokban.
A feltételezések szerint a mészárlás a második világháború után, 1945. május 12. és 19. között történt, amikor ittas csehek a helyi tűzoltóságra bezárt, kitelepítésre váró szudétanémetek közül állítólag 15 személyt elhurcoltak, és miután kiásatták velük saját sírjukat, megölték őket. A nyomozást Miroslav Mares cseh újságíró tavaly szeptemberi bejelentése után kezdték meg. Az esetet az MTI által is idézett Herma Kennel német írónő örökítette meg a BergersDorf című könyvében, saját állítása szerint tanúvallomások és kutatások alapján, élethűen. A maradványokat a brnói antropológiai intézetbe szállítják, ahol a csontokból nyert DNS-mintákat összevetik az áldozatok – sajtóhírek szerint – még Németországban élő hozzátartozóinak mintáival. Az indíték egyelőre még ismeretlen, az eset egyetlen még élő idős szemtanúja pedig azt mondta, nem emlékszik semmire.

Az ember, aki megmentette Jeszenszky Géza életét