Donne e motori gioie e dolori.
(A nők és a motorok minden öröm és fájdalom forrásai.)
Olasz közmondás
(A nők és a motorok minden öröm és fájdalom forrásai.)
Olasz közmondás
Amikor 1946-ban Corradino d’Ascanio a Piaggio gyárban megalkotta a Vespa robogót, újabb gyönyörű állomásához érkezett egy évszázadok óta tartó káprázatos sikertörténet. A viaduktoktól vagy akár a Colosseumtól Palladión át a XX. századig kecsesen ívelő, életérzéssel kombinált látvány- és formateremtés ismét kitüntetett pillanathoz érkezett: az olasz design újra megdobogtatta a szíveket. Áramvonalas test és praktikum zseniális ötvözete, és mivel mindenki számára elérhető, tömegeknek jelentett teljes életformaváltást. Pillanatok alatt Olaszország második világháború utáni, második rinascimentójának (újjászületésének) jelképévé vált, és arra sem kellett sokáig várni, hogy kultikus tárgygyá nemesedjen. David Raizman ezt írja A design története című könyvében: „A mechanikai alkatrészek elrejtése és az ülés vágott vonala könnyed alkotóelemet vitt a formatervezésbe, látható kifejezését nyújtva annak, hogy a háborút követő újjáépítés során a szabadság egyenértékűvé vált a demokráciával és a mobilitással.” Alig három évvel később a felejthetetlen Audrey Hepburn a Római vakáció című filmben felpattant Gregory Peck mögé egy Vespára, és belemotoroztak a halhatatlanságba. És ez „csak” egy motorbicikli. 1955-ben egy másik olasz, Dante Giacosa megrajzolt egy autót, amely végül 1957. július 4-én jelent meg a piacon. Ez volt a Fiat 500-as, és a kör bezárult, Itália történetében új fejezet kezdődött. A lendületet megszállottan dicsőítő futurizmus (szintén olasz találmány) retinába hatoló élei felett diadalmaskodtak a gömbölyded formák, a kipufogókból áradnak a feromonok, a csajok haja lobog a menetszélben, megnyílik az első autópálya, a neve természetesen Autostrada del Sole (a Nap sztrádája), irány a tengerpart, és adjon valaki villámgyorsan egy Campari-szódát, aminek az üvege szintén szép pillanata a formatervezésnek. Íme a dolce vita, jöhet Fellini, a terep elő van készítve. A Fiat 500-as 1959-ben a milánói triennálén megnyerte a Compasso d’Oro fődíját, és műtárggyá lett, akárcsak a Vespa.
Ha valaki Olaszországban kiül egy kávézó teraszára, előbb-utóbb leveri a poharat. A mozdulat kiváltó okai természetesen a nők, akik ugyancsak természetesen (és ezt vehetjük szó szerint) műtárgyként azonosítják magukat. És ez nem pénzfüggő, ha kell, néhány euróból megoldják. Elegancia, szépség, kreativitás, mosoly, a tekintet nem kihívó, de nem is kerüli a kontaktot. Arányérzék, stílus, formák. Az olasz nő maga a művészet, és akkor még be sem mentünk a konyhájába. Azért lehet ilyen, mert az olasz társadalom alapvetően mind a mai napig a nők tiszteletére épül. És persze a mozgás még nem minden. 1951-ben Marco Zanuso tervezett egy karosszéket, amely abban az évben nagydíjat kapott a triennálén, amely az ipari (?) formatervezés legnagyobb ünnepe. Úttörő darab, ugyanakkor organikus formáival tökéletes kényelmet biztosított. A bútor neve Hölgy karosszék. 1969-ben Gaetano Pesce megálmodott egy női domborulatok ihlette széket, amelyhez puha, skarlátvörös ülés és különálló, párnaként funkcionáló labda tartozik. A mű egy légmentesen lezárt bútorkollekció része; amikor a vákuumcsomagolást feltépték, a szék hirtelen életre kelt, és felvette végleges alakját. Megszületett. A bútor neve Donna Up5.
Gyanítom, hogy az olaszok azért verhetetlenek ebben a műfajban is, mert az egész a szereteten alapul.
