Önkormányzati esélylatolgatások

Ha nem történik a hátralévő hetekben valamilyen drámai fordulat, akkor a Fidesz és a KDNP szövetsége az országgyűlési választásokon tapasztaltakhoz hasonló fölénnyel nyerheti meg az önkormányzati megméretést. Közel sem biztos azonban, hogy a Fidesz gőzhengere minden helyhatóságban olyan eredményhez vezet, amiről a párt stratégái álmodnak

Hiába akadt az elmúlt hetekben néhány közvélemény-kutató intézet, amelyik a Fidesz népszerűségének kismértékű csökkenését jelezte, a polgári oldal olyan hatalmas fölénnyel vezeti a különböző szimpátialistákat, hogy nincs jelentősége annak, ha időnként néhány százaléknyi esést jeleznek a politikai szeizmográfok. Ráadásul az ellenzék megítélése sem javult számottevően. Sem az MSZP, sem a Jobbik, sem pedig az LMP esetében nincs érzékelhető jele annak, hogy a parlamenti választások óta bármelyikük is növelni tudta volna a támogatottságát. Pillanatnyilag az a trend körvonalazódik, hogy a három tömörülés energiái legfeljebb arra elegendők, hogy megőrizzék a tavasszal mögéjük felsorakozó szavazók bizalmát. Jelzésértékű, hogy ha összeadjuk a három párt bázisát, akkor sem kapunk akkora tömeget, ami fenyegetést jelentene a centrális helyzetbe kerülő Fidesz számára. Persze egy efféle művelet csak játék lenne a számokkal, hiszen a három ellenzéki erő között olyan mélységű szakadék tátong, ami teljességgel kizárhatóvá teszi közöttük az együttműködés kialakulását. Márpedig ez azt jelenti, hogy ha nem történik a hátralévő hetekben valamilyen drámai fordulat, akkor a Fidesz és a KDNP szövetsége az országgyűlési választásokon tapasztaltakhoz hasonló fölénnyel nyerheti meg az önkormányzati megméretést.
Közel sem biztos azonban, hogy a Fidesz gőzhengere minden helyhatóságban olyan eredményhez vezet, amiről a párt stratégái álmodnak. Hiába tűnik például Budapesten biztos befutónak Tarlós István a főpolgármester-jelöltek versenyében, ha ehhez a pozícióhoz majdan nem társul a jobboldal közgyűlési többsége, akkor a főváros leendő első embereként kénytelen lesz majd szövetségest keresni. Hasonló helyzet alakulhat ki vidéken is. A megyei közgyűlések tagjait arányos választási rendszerben, pártlistákról fogják megválasztani. Ebből adódóan több helyen előfordulhat, hogy a Fidesz és a KDNP listája nem kap annyi szavazatot, ami elegendő a képviselői mandátumok több mint felének megszerzéséhez. Ebben az esetben koalíciós kényszer alakulhat ki. Különösen azokban a kelet-magyarországi megyékben kell erre felkészülni, ahol a Jobbik erős hátországgal rendelkezik. Hasonlóan izgalmasnak tűnik a megyei jogú városok egy részének a sorsa is. Az MSZP újabban civil mezbe öltöztetett erős emberei a párt válsága ellenére is megszerezhetnek néhány polgármesteri széket. Megfelelő közgyűlési háttér nélkül azonban ezek a szocialista polgármesterek rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Tegyük hozzá, hogy a fenti csapdahelyzet a kormányoldalt is fenyegeti, hiszen arra sem lehet mérget venni, hogy a vélhetően nagyszámú vidéki, illetve fővárosi kerületi fideszes polgármester mindegyike hozni tudja a biztos közgyűlési többséget.
Bárhogyan alakulnak tehát a megyék és városok saját kis helyi párharcai, a koalíció mostanában ritkán emlegetett fogalmát alighanem újra be kell vezetni a közbeszédbe. A kérdés csupán az, hogy ki kivel társuljon? Ha számba vesszük a különböző variációkat, akkor a legkevésbé valószínűnek a Fidesz és az MSZP együttműködése tűnik. Semmi jele annak, hogy a két párt között fennálló feszült viszony enyhülne. Az előző ciklusok botrányos ügyeit felgöngyölíteni akaró, az elszámoltatást stratégiai céllá emelő Fidesz aligha fogja az MSZP kegyeit keresni, mint ahogyan az élethalálharcot vívó szocialisták számára sem lehet követendő út a behódolás. A konfrontáció erősödésére utal, hogy a Szanyi Tibor irányítása alá kerülő baloldali kampánygépezet újfent a hisztéria és a gyűlöletkeltés eszközeivel próbálja mozgósítani a megmaradt szimpatizánsokat. Hasonlóan csekély a valószínűsége a Fidesz és a Jobbik közötti kooperálásnak. Amennyiben nagyszámú önkormányzatban társul egymással a két jobboldali erő, akkor mindez a parlamenti munkára is hatást fog gyakorolni. Mindent a szavazók döntenek majd el, de amennyiben széles körű kapcsolatrendszer alakulna ki közöttük a helyhatóságok terepén, a törvényhozásban némileg visszázs politikai helyzet jönne létre. Az előző ciklusban az MDF, majd a koalícióból történő kilépés után az SZDSZ ellenzékisége is azért kérdőjeleződött meg, mert a politikacsinálás alacsonyabb szintjein végig a szocialisták szekerét tolták. Amennyiben a korrupció felszámolása, a közbiztonság helyreállítása és az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés terén sikeres lesz az Orbán-kormány, akkor ezzel alapjaiban gyengítheti meg a Jobbik tömegbázisát, amelynek a rendszerellenesség a legfőbb összetartó ereje. A Fidesszel helyi szinten kiépített együttműködés tehát olyan mértékben szűkítené le a radikálisok játékterét az Országgyűlésben, ami hosszabb távon a párt betonszilárdságúnak amúgy nem nevezhető egységét is veszélybe sodorná. Arról nem beszélve, hogy az önkormányzatok szintjén létrejövő Fidesz–Jobbik társulás valóságos karácsonyi ajándék lenne a szocialisták számára. Beigazoltnak látnák ugyanis azt az évek óta sulykolt tézisüket, miszerint Orbán Viktor öszszejátszik a szélsőségesekkel, ami ellen szerintük kizárólag a „demokratikus erők összefogása” lehet majd a gyógymód. Tegyük hozzá, hogy a korábban már említett Fidesz–MSZP partnerségnek is ugyanez lenne a hatása, csak éppen fordított előjellel. Ez esetben a Jobbik jutna váratlan lehetőséghez, mivel bőszen harsoghatná, hogy a parlament két legnagyobb pártja egy tőről fakad, és ennek egyedül a nemzeti radikalizmus lehet az ellensúlya.
Az előbbieknél több esélye van a Fidesz és az LMP közeledésének, amit jelentősen megkönynyít a tény, hogy ennek a két pártnak a választói bázisa között van a legkisebb különbség. Csaknem biztosra vehető, hogy a fővárosban szükség is lesz közöttük valamilyen fokú együttműködésre. Más kérdés, hogy a hitelvesztést és a parlamenti szinten zajló ellenzéki politizálás lehetőségeinek szűkülését az LMP sem úszná meg. Ráadásul a politikai küzdőtérnek ez a ma még képlékeny állapotban lévő újonca tartósan odaláncolná magát a kereszténydemokrata–konzervatív erőkhöz, ami hosszabb távon erősen csökkentené annak esélyét, hogy a későbbiekben a Fidesz baloldali váltópártjának szerepét töltse be. Talán mondani sem kell, hogy ennek bekövetkezte szintén nem szomorítaná el a szocialistákat.
Olyan mértékű, a Fidesszel létrehozott önkormányzati partnerség tehát, ami a fővárosi és kerületi közgyűlésektől kezdve a megyeszékhelyekig és a vidéki nagyvárosokig nyúlik, egyik ellenzéki pártnak sem áll érdekében. Egy-egy kisebb településen természetesen bármilyen helyi koalíció létrejöhet, kizárólag alkalmi jelleggel. Ám ha ezek országosan összesített száma a fajsúlyosabb helyhatóságokban átlép egy bizonyos szintet, akkor onnantól kezdve az érintett parlamenti ellenzéki párt ugyanabba a csapdába zuhanhat bele, ami az SZDSZ és az MDF számára is végzetesnek bizonyult.
A Fidesznek tehát nem is lesz olyan egyszerű a dolga, ha helyi szinten társkeresésre kényszerül. Némiképpen persze javítja a leendő polgármestereik esélyeit, hogy végső esetben a nemzeti együttműködés jelszavára hivatkozva a pártokon átnyúló települési irányítási rendszerre is tehetnek javaslatot. Ebben az esetben az adott önkormányzat akár összes résztvevője kaphat valamilyen funkciót a város vagy a megye vezetésében. Ezen kívül szóba jöhetnek a civil szervezetek is. És persze bekövetkezhet az a morbidnak tűnő variáció, miszerint a Fidesz a soraiból ilyen-olyan okok miatt kiszorultakkal kezd tárgyalásokat. A tavaszi parlamenti megméretésen már mutatkoztak jelei annak, hogy az ország egyik potenciálisan legerősebb pártjának politikai ereje éppen itt keresendő. Egy olyan virtuális pártról van szó, amelyet a könnyen érthetőség kedvéért nyugodtan elnevezhetünk a Molnár Oszkárok Szövetségének.