Őrizetben a Hypo elnöke

Hírösszefoglaló
2010. 08. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap őrizetbe vette az osztrák rendőrség a súlyos pénzügyi gondjai miatt tavaly állami tulajdonba vett Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét – tudta meg a távirati iroda. A nyomozók tíz ausztriai helyszínen rajtaütésszerű házkutatást is tartottak pénzmosás, hamis könyvelés, konspiráció nyomai után kutatva. A rendőrség indoklása szerint azért döntöttek Wolfgang Kulterer és egy másik, egyelőre meg nem nevezett személy letartóztatása mellett, mert fennáll a szökés, a tények meghamisításának, illetve további bűncselekmények elkövetésének a veszélye. Kulterert egyebek mellett hivatali hatalommal visszaéléssel, a rábízott vagyon hűtlen kezelésével gyanúsítják a nyomozó hatóságok.
Az egykori bankár letartóztatásával és a házkutatásokkal új fejezet nyílt a HGAA szövevényes történetében, ami összefüggésben áll Jörg Haiderrel, az autóbalesetben két éve meghalt volt karintiai tartományi elöljáróval is. Kulterer egy másik társával együtt 2008-ban – amikor már nem volt pozícióban a banknál – beismerte, hogy meghamisították a bank mérlegét. A vissza nem fizetett hitelek és az elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került HGAA államosításáról tavaly decemberben döntött az osztrák kormány. Az államosításig a HGAA fő tulajdonosa az MKB tulajdonosa, a bajor tartományi bank volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.