Ott motoszkált a hiányérzet

Szőcs Géza: A zárolások em mérvadók
Szőcs Géza szerint nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni azokból a zárolásokból, amelyek a kormányváltást követően a kultúra egyes területein megtörténtek. – Ezek a pénzügyi elvonások és szűkítések egyáltalán nem mérvadók a kultúrpolitika további lépéseit illetően – hangsúlyozta az Magyar Távirati Iroda kérdésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára, aki szerdán kilátogatott a Sziget Fesztivál egyik rendezvényére.
Szőcs Géza azt mondta, amit összefoglalóan könnyűzenének nevezünk, továbbra is fontos és támogatott terület lesz, ha nem is állíthatjuk, hogy kiemelt módon. Mint hangsúlyozta, a magyar könnyűzene – beleértve a nemrég irodája működésének felfüggesztését bejelentő PANKKK-ot – a következő években is számíthat állami támogatásra.
– Tisztában vagyunk azzal, hogy a Sziget Fesztivál részben réteg-, részben korosztályi igényeket kielégítő rendezvény, és miután egész nemzedékek számára a legfontosabb kulturalizálódási élményt és lehetőséget jelenti, így ezt ennek megfelelően komolyan kell venni – fogalmazott a kulturális államtitkár a Sziget kapcsán. Tegnap kilátogatott a fesztiválra Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is, aki a távirat irodának elmondta, hogy a kormány a hazai zenekarok számára kedvező jogszabály-módosításokat készít elő.

Olyan volt vele zenélni, mint szakadék fölött repülni: egymást nem érintve, álomszerű szabadságban, a félelem szikrája nélkül. A zenésztársak így mesélik. Cseh Tamásról mindenkinek van legalább egy története, vagy valaki, akinek a cimborája állítólag hallott valakiről, aki egy dohos pesti éjszakán összefutott vele. Ha ilyen sincs, szava biztosan van. Egy szó, egy pofonnal felérő dalfoszlány, egy hangulat, amit tőle kapott, amiben megkapaszkodott, és úgy érezte, az a dal akkor és ott, érte van.
Még egy éve sem ment el, amikor megjelent az Eszembe jutottál című főhajtáslemez, amelyen az eredeti tervek szerint Cseh Tamás is énekelt volna. Nem így lett. Az ötlet nemes, hozzá méltóan vakmerő, mert hát eleve pengeélen táncol, aki megpiszkál egy legendáriumot, amelyet szinte mindenki, akinek Cseh Tamáshoz akár egy dalfoszlány erejéig köze volt, személyes ügyének tekint.
Marton László Távolodó zenei szakíró, kritikus, a lemez szerkesztője megtette mégis. A vállalkozás már csak azért is merész, mert Cseh Tamás minden korábbi lemezét Bereményi Géza szerkesztette. Benne volt szinte minden mozzanatban a dalok születésétől a lemezgyárig. Most Marton László vállalt magára mindent, felkért tizenhét együttest, előadót a Heaven Street Seventől a Csík zenekaron és a Naprán át Lovasi Andrásig, Palya Beáig, Bognár Szilviáig, Herczku Ágiig és a Péterfy Bori & Love Bandig, hogy dolgozzanak fel egy-egy Cseh Tamás-dalt a saját szájízük szerint. A kortársak, tisztelők reggae-s, rockos, elektronikus, folkos szilánkjait összefésülte, a végére még illesztett egy archív felvételt (Szomszédom, Cseh Tamás), és kész.
Akár benne is lehetne a nagy durranás lehetősége, csakhogy valamiért nincs. Írom ezt azok után, hogy tegnap a Sziget „nulladik” napján egy ötórás monstre emlékkoncerten élőben is bemutatták a lemez teljes anyagát, és öt-hatezer ember el is jött, hogy érezze, Cseh Tamás szelleme él, akár kortársak feldolgozásaiban is vibrál tovább.
Ha csak azt vesszük, hogy ehhez tizenhét zenekart kellett öszszeereszteni a stúdióba, aztán a színpadra, már önmagában ez is szép teljesítmény. De hiába van ott a felkért zenészek között biztos pontnak Másik János, és hiába az a néhány húsba vágó, telibe trafáló átértelmezés (Lovasi Andrástól a Gyerekkorom, Péterfy Boritól a Forró város, a Quimbytől a Benke és Pierre úgy szól, mintha Bereményi nekik írta volna, Bognár Szilvi, Herczku Ági és Palya Bea pedig csodát művelt a választott dallal), végig ott motoszkál a hiányérzet; legalább itt lenne Tamás, jönne be, és mondana egy szót, valamit. Felesleges az összehasonlítás, nem is ezért.
Bereményi Géza mondta, miután meghallgatta a lemezt (pedig akkor még nem látta a tízperces etapokra szabdalt koncertet, s a fellépők között a műsorvezető, Lévay Balázs kínlódását), hogy a hangszerelési ötletek kapcsán az az érzése támadt, a zenészek ahelyett, hogy belakták volna a dalokat, inkább jól megmutatták a tudományukat, holott ezeket a zenéket Cseh Tamás anno egy szál gitárral játszotta.
Talán ez hiányzik a legjobban a feldolgozások többségéből – önmegvalósítás helyett a vakmerő szabadság, biztonsági játék helyett a szenvedélyes szakadéktánc, az alkotás görcse, vagy épp rutinmegoldás helyett az egyszerűség, az alázat. Álomnak vége van, világnak nincs vége. Súghatnál legalább néha, Tamás.