Pedro Romero hagyatéka

Szerda délben a fél világ a szó szoros értelmében a katalán autonóm parlamentre figyelt, mert arról szavazott, hogy betiltják-e a bikaviadalokat az országrészben. A viszonylag szoros, név szerinti szavazáson a 135 fős törvényhozásban 68 képviselő mondott igent a javaslatra, 55 nemet, 9 pedig tartózkodott, vagyis megtörtént az addig elképzelhetetlen: 2012-től már nem tarthatnak olyan rendezvényeket a spanyolországi tartomány területén, amelyen állatokat kínoznak vagy ölnek meg. Harmadik nekifutásra azért járt sikerrel az állatvédelmi törvény szigorítása ürügyén javasolt törvényi tiltás a katalán parlamentben, mert két baloldali párt is szabad kezet adott tagjainak. Némi ingadozás után a szocialisták (PSC) és a kereszténydemokrata–liberális pártszövetség, az Összetartás és Unió (CiU) vezetése is így döntött. A döntés különben nem egyedülálló az országban, és 1991-ben a Kanári-szigeteken hasonló tiltás született. A katalán parlament előtt a viadal ellenzői és pártolói egyaránt várták a szavazás végeredményét. A bikaviadal pártolói kifütyülték a szocialista tartományelnököt, pedig Josep Montilla épp a corridák megtartására szavazott. Rosszabbul járt Josep-Lluís Carod-Rovira, a köztársaság- és függetlenségpárti baloldal (ERC) alelnöke: a kezdeményezés egyik fő szorgalmazóját diktátornak nevezték az elkeseredett viadalpártiak. Tavaly a katalán szocialisták a vita hevében az ERC új vezetésének az orra alá dörgölték a tudathasadásos állapotot: a Franco-diktatúra kezdetén kivégzett Lluís Companysban (1882–1940), a párt alapítójában békésen megfért a bikaviadalok iránti rajongás és baloldalisága. A közismert baloldali katalán énekes és dalszerző, Joan Manuel Serrat még nem nyilatkozott, de róla is tudják, hogy a viadalok elkötelezett híve. A Prou! (Elég!) nevű katalán viadalellenes szervezet a siker után elismerte, hogy bár szeretné, de nehéz lenne folytatni a betiltást más tartományokban is. A spanyol Néppárt (PP) a szavazás után rögtön bejelentette, hogy a madridi alsóházban megfellebbezi a katalán törvényhozás döntését. Sőt Mariano Rajoy, a PP elnöke azt is kezdeményezi, hogy vegyék fel a bikaviadalokat a kulturális örökség jegyzékébe. Katalóniában azonban más a helyzet, mert itt akármenynyire is próbálják palástolni a látszatot, igazából politikai, spanyolellenes színezetet kapott a külföldről is erőteljesen támogatott kezdeményezés. A katalán Néppárt (PPC) és a másik jobboldali alakulat, a Ciutadans (C’s) úgy értelmezi a döntést, hogy politikai síkra terelték a vitát, egyértelműen spanyolellenes céllal. (Emlékezetes, a spanyol alkotmánybíróság több kifogást emelve nemrégiben megsemmisítette a katalán alkotmányt.) A két párt szerepe, ha nem is elhanyagolható, de egyikük se tud érdemben beleszólni a katalán politikai életbe. Megszólalt az egyik közismert matador, a jogász végzettségű és valenciai Vicente Barrera is, aki úgy látja, hogy a katalánok fel akarják számolni a spanyol államhoz kapcsolódó összes köteléket. A szomszédos Franciaországban aggodalommal fogadták a döntést a viadalok hívei, mert már három franciaországi városban is erősödik a betiltást követelők hangja: Nimes-ben, Arles-ben és Bayonne-ban (Baionában). Mindhárom dél-franciaországi városban tartanak bikaviadalokat (az előbbi két város római kori amfiteátrumban tartja a corridákat).

Az arénák. A XVIII. században építették meg az első bikaviadalra szánt arénákat: ma már talán meglepő, de épp a tiltás miatt terjedtek el rohamosan. A Habsburgokat váltó új spanyolországi uralkodóház, a francia Bourbonok első királya, V. Fülöp (1700–1746) ugyanis 1723-ban megtiltotta a spanyol nemes uraknak a lovas bikaviadalokat. A népszerűségéből a lakosság körében mit sem vesztő bikaviadalok ekkor főszereplőt váltottak, és a gyalog vívott bikaviadalok terjedtek el – még jobban. 1761-ben előbb a sevillai aréna épült meg, majd 1785-ben a rondai, ahol a bikaviadal szabályait is rögzítették a század utolsó harmadában. III. Károly spanyol király ugyanis 1771-ben a gyalogos viadalokat is be akarta tiltani. Az arénákra egyébként azért is szükség volt, mert az egyre gyakoribb gyalogos viadalokon mind többen vettek részt, és az olykor elszabaduló bikák zűrzavart okoztak. Az országban most az 1914-ben épült barcelonai a harmadik legtöbb nézőt befogadó aréna – 19 582 ülőhellyel –, míg a legnagyobb az 1931-ben megnyitott madridi Las Ventas (23 798). Egyébként nem kell aggódni kihasználtságuk miatt: választási kampány idején gyakran kiadják az arénákat – bármelyik pártnak.

Muleta. A viadal köpenye két színű: rózsaszínű (és nehezebb, négy-hat kilós) az „ismerkedés” és a fárasztás első két szakaszában, az utolsóban, vagyis a harmadikban kisebb, könnyebb, és már vérvörös. A köpeny színe eredetileg fehér volt. A köpenynek azon részébe, ahol a matador fogja, bükkfapálcát varrnak, így adnak tartást neki. A muleta torreádor kívánsága szerint változhat súlyában, méretében és anyagában is. A köpeny egyik legnépszerűbb fogása a Veronika kendője: a matador állva vagy térdelve félfordulattal elvezeti maga mellett a bikát. Pedro Romero nagyapja vezette be a muletát.

Banderilla. A banderilla – zászlócska – az a szigonyban végződő pálca, amit a viadal második szakasza során a gyakorlatilag legvédtelenebb szereplő, a banderillero szúr a bika hájas nyakába, de közel a lapockához. Pepe-Hillo (1754–1801) javaslatára a viadal során a banderillero három párral próbálkozhat, mert nem mindegyik akad meg a bika bőrében. A banderillerók védtelenségük miatt csak bátorságukban, reflexeikben és jó ütemérzékükben bízhatnak, és a matadorokon kívül leggyakrabban ők esnek áldozatul a (gyakran halálos) baleseteknek, ha rosszul számítanak ki egy-egy mozdulatot.

A főszereplő, a bika – toro de lidia. A viadalokon szereplő bikákat emberemlékezet óta az Ibériai-félszigeten élő állatokból válogatják. Legalább három évszázada hét fajtájukat is tudatosan tenyésztik Spanyolországban. A toro de lidia vagy toro bravo megőrizte ősi védelmi ösztöneit, és előreálló nagy szarvai miatt viselkedésében és testfelépítésében is eltér más európai rokonaitól. A viadalokon kétféle bikát küldenek porondra koruk szerint: a kisebb, tehát háromévesnél fiatalabb, legfeljebb négyszáz kilós növendékbikákat (novillos) és a már legalább négyéves, felnőtt bikákat, amelyek súlya legalább ötszáz kiló. (Sobieski Tamás)