Kampány
Havas
Szanyi kampányfőnök örülne, ha minél több helyen, különösen a fiatalok között egyértelmű lenne, hogy az MSZP szerethető párt. Ehhez néhány csomag romlott száraztészta már kevés lesz.
Bosszút tervezett
Emberölés előkészülete miatt őrizetbe vettek egy 27 éves férfit Gyomaendrődön. A gyanúsítottat vasárnap hajnalban tessékelte ki egy biztonsági őr az egyik helyi szórakozóhelyről. A fiatalember hazament, és magához vett egy 45 centis bozótvágó kést, majd biciklire ült és elindult megkeresni az őrt, hogy bosszúból megölje. (MTI)
Végzetes áramütés fűnyírás közben
Fűnyírás közben halt meg egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszenden vasárnap. A 23 éves férfi a fűnyíró áramellátását egy maga által készített eszközzel oldotta meg, amelyhez munka közben hozzányúlt. Az encsi rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit. (MTI)
Vandálok jártak a zsidótemetőben
Ledöntöttek kilenc síremléket tegnap hajnalban Székesfehérvár Óvoda utcai zsidótemetőjében. A nyomozás eddigi adatai szerint a vandalizmus nem felekezet ellen irányult. A kár mértéke még nem ismert, a székesfehérvári rendőrkapitányság megkezdte a nyomozást. (MTI)
Villám csapott egy kolumbiai gépbe
Villámcsapás miatt kényszerleszállást hajtott végre tegnap a kolumbiai Aires légitársaság Boeing 737-es gépe a kolumbiai San Andrés szigeten. A három részre szakadt repülőgép utasai közül egy 65 éves férfi meghalt, további 114 pedig megsérült – jelentette a BBC. A gép fedélzetén összesen 131-en tartózkodtak. (MN)

Távozik Karácsony egyik kulcsembere: lemondott Walter Katalin