Kiütött Haladás
A labdarúgó NB I 4. fordulójának nyitómérkőzésén a második félidőben nyolc emberre fogyatkozott Haladás 5-1-es vereséget szenvedett Pápán. A második játékrész elején előbb Nagy Gábor rúgott oda csúnyán ellenfelének, majd a vita hevében Molnár Balázs kitépte a játékvezető kezéből a piros lapot, amit a földhöz vágott, így őt is leküldték a pályáról. Tíz perccel később a szabálytalankodó Lattenstein vonult le a játéktérről. Pápa– Haladás 5-1 (1-1); a gólszerzők Bárányos (32., 11-esből), Marics (50., 88.), Germán (81.), Gyömbér (84., 11-esből), illetve Tóth P. (22.) voltak. (MTI)
Németh klubcseréje
Görögországon belül váltott klubot Németh Krisztián.
A 21 éves labdarúgó az elmúlt idényt a Liverpoolból kölcsönadva az AEK Athénnél töltötte, tegnap pedig három évre az Olimpiakoszhoz szerződött. (MN)
Kettőből egy
Női kosárlabda-válogatottunk Eb-selejtező csoportmérkőzésen Szolnokon 78-71-re kikapott Bulgáriától. A C csoportban a magyar együttes egy meccset nyert meg, s immár öt veresége van. A női meccs után férfi válogatottunk ugyancsak Eb-selejtezőn 85-82-re verte Macedóniát, így a B csoportban a 6. fordulóban megszerezte második győzelmét. (MN)
Alsó ágon pólóznak
Az Új-Zélandon zajló női vízilabda Világkupa 3. fordulójában a magyar válogatott 13-11-re nyert a görög csapat ellen, ezután a negyeddöntőben 10-5-re kikapott a világbajnok Egyesült Államoktól. Petrovics Mátyás együttese az alsó ágon, az 5–8. helyért először a házigazda ellen száll vízbe. (MN)
A nyolcaddöntőig
Szávay Ágnes a nyolcaddöntőig jutott a kétmillió dollár összdíjazású montreali kemény pályás tenisztornán. A világranglistán 37. magyar játékos a második fordulóban 6:7 (5-7), 6:3, 6:4-re legyőzte
a belga Yanina Wickmayert, a következő körben azonban 6:3, 6:3-ra kikapott az orosz Vera Zvonarjovától. (MTI)
Dömötör Zoltán: 75
Ma ünnepli 75. születésnapját Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, aki 1964-ben, Tokióban beívelte a szovjetek ellen az aranyéremhez szükséges gólt. (MN)

Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz