Számos eszközzel léptünk fel a szegénység ellen

Levél Torkos Matildnak

Publicisztikáiból, oknyomozó riportjaiból, helyszíni tudósításaiból számomra nyilvánvaló, hogy ön, – ellentétben a mélyszegénységben élőket Budapestről féltőktől – pontosan és jól ismeri a nap mint nap a megélhetésükért és boldogulásukért küzdő, vidéken elő emberek problémáit. Éppen ezért éreztem szükségesnek, hogy Jó szívvel adj című írására (MN, július 15.) levelemmel reagáljak.
Biztos vagyok benne, hogy önt félretájékoztatták! Biztos vagyok benne, hogy ön, aki a vidék problémáit jól ismeri és azt rendre érzékletesen tárja olvasói elé, ezúttal hirtelen és egyoldalú következtetéseket vont le. Biztos vagyok benne, hogy ha megismeri városunk valós problémáit – amelyek sajnos korántsem elszigetelt jelenségek – megérti, miért is folyamodtam a nyilvánosság erejében bizakodó módszerhez.
Nyolc éve vagyok polgármester, tehát kétszer már kitüntettek a választók bizalmukkal. Ezt a bizalmat folyamatosan meg kell szolgálni. Ismerem a vásárhelyieket, problémáikat, ellentétben önnel, aki írásában téves állításokat fogalmaz meg. Kérem, engedje meg, hogy ezeket a legnagyobb tiszteletem mellett cáfoljam.
Önnek abban természetesen igaza van, hogy „a rend iránti igény nem társulhat az emberi méltóság megsértésével”, én azonban ezt kiegészíteném azzal, hogy mindazok emberi méltóságát is köteles vagyok figyelembe venni, akiket bánt az, hogy a köz javára fizetett adóforintjaikkal sokan úgy élnek vissza, hogy a valóban rászorulókat károsítják meg.
Ön azt mondja, hogy „inkább csússzon át a rendszeren néhány szociális segéllyel visszaélő”, én azonban azt gondolom, hogy ha ezek száma már több százra rúg, akkor azt a tisztességes többség sínyli meg. Írásában azt kéri, hogy a „segélyezési körből zárjuk ki” azokat, akik visszaélnek a segélyekkel, én azonban azt kell hogy mondjam, nincsenek szankciók a mai rendszerben azokkal szemben, akik visszaélnek a közösség támogatásával. Érdemes figyelembe venni azt a tényt is, hogy aki pénteken visszautasítja a munkát vagy az ingyenebédet, hétfőn minden jogkövetkezmény nélkül újra bejöhet a városházára és segélyért folyamodhat, mivel az állami rendszerben szociális támogatásra jogosult.
Ön azt állítja, hogy a segélyezettek között lehettek olyanok, akik „restellték a szegénységüket”, én ezzel szemben azt állítom, hogy ezek az emberek korábban a városházán megjelentek, kitöltötték kérelmi papírjaikat, magukat a segélyre rászorulónak és jogosultnak vallották. Cikkében azt állítja: azzal, hogy a segélyezési rendszerben illetéktelenek is támogatást kaphattak, a város „saját hivatalánál folyó munka szakmai színvonaláról állít ki bizonyítványt”. Ezzel szemben engedje meg, hogy tisztelettel tájékoztassam önt arról, hogy Hódmezővásárhely volt az egyetlen olyan város az elmúlt nyolc évben, amely sikeres integrációs és deszegregációs programot hajtott végre. Számos eszközzel lépünk fel a szegénység ellen. Aki ismeri a hódmezővásárhelyi önkormányzat szociális programjait, pontosan tudja, hogy mi az elmúlt nyolc évben arra alapoztuk a munkánkat, hogy mindenkinek segítsünk. És segítettünk is! Az írásaiban ön által többször hivatkozásul említett Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a napokban „Családbarát Önkormányzat” díjjal tüntette ki „a gyermekes családok érdekében különösen jelentős és értékes tevékenységet végző Hódmezővásárhelyt”.
Mindezek után tehát én nem szégyenlistának nevezném azon személyek névsorát, amelyet megjelentettünk a hódmezővásárhelyi honlapon. Az sokkalta inkább eszköze annak a munkának, amely Hódmezővásárhelyt élhető várossá teheti.
Sokan a segélykérők közül, sőt a listán szereplők közül is személyes ismerőseim. Naponta keresnek fel azzal a rászorultak, hogy nem tudnak ebédet vásárolni, hogy éheznek, vagy hogy a tisztes megélhetésükért dolgoznának ugyan, csak nem kapnak munkát. Mi Hódmezővásárhelyen ezeket az embereket – akik az elmúlt nyolc év felelőtlen kormányzása miatt ilyen méltatlan helyzetbe kerültek – nem pénzzel, hanem étkezési utalvánnyal vagy a közmunkaprogrammal tudjuk segíteni. Már ha a segítségünket elfogadják!
Mielőtt nyilvánosságra hoztuk volna a listát, természetesen alaposan körbejártuk annak kérdését, hogy van-e jogunk ezt megtenni. A pontos és tárgyilagos ítéletalkotás érdekében érdemes hát megtudnia a következő részleteket is.
Azt az állampolgárt, aki problémájával a városházához fordul, kollégáim tájékoztatják arról, hogy amennyiben a segélyezéssel kapcsolatban visszaélést tapasztalunk, nevét nyilvánosságra hozhatjuk. Minden segélyért folyamodó aláírt és a jövőben is aláír erről egy nyilatkozatot, amelyben vállalja a jogi következményeket, és vállalja, hogy a neve nyilvánosságra kerülhet.
A teljes képhez hozzátartozik: városunk honlapján nyilvánosságra hoztuk azt a listát is, amely azoknak a hódmezővásárhelyieknek a névsorát tartalmazza, akik bár szintén szegénysorban élő, támogatásunkra szoruló emberek, segítségünket mégis példaértékűen fogadják és használják fel.
Bízom benne, hogy ennek a listának a nyilvánosságra hozatala is megihleti önt és a számomra mindig nagy érdeklődéssel várt írásai között találkozhatok ezzel a témával is.
Amennyiben az üggyel kapcsolatban, levelem után is kérdések, esetleg kételyek maradtak önben, úgy természetesen ön előtt is – csakúgy, mint minden hódmezővásárhelyi polgár előtt – nyitva áll hivatalom. Szívesen fogadom városunkban, illetve ha ön kéri, rendelkezésére bocsátom önkormányzatunk integrációs és deszegregációs programját.
Bízom benne, hogy levelemmel cikkének félreértéseit tisztázni tudtam.
Tisztelettel:
dr. Lázár János
polgármester, Hódmezővásárhely