Ötvenhat forradalmának leverésekor körvonalaiban már létrejött az az állambiztonsági rendszer, amely majd csak 1990 első hónapjában szűnik meg létezni. De nemcsak a szervezetrendszer teremtett folytonosságot a restaurált kommunizmus véres születése és a Kádár-rendszer végelgyengülése között, hanem a III. Főcsoportfőnökséget vezető személyi állomány összetétele is. Jellemző, hogy az a Harangozó Szilveszter rendőr altábornagy, aki 1989. április 30-án köszönt le a III. Főcsoportfőnökség éléről, 1949-ben lépett be a Rákosi-féle államvédelmi testületbe. Hozzá hasonlóan a ’89-ben aktív negyvenfős állambiztonsági vezetőgárda tagjai közül még négyen az ’56 előtti ÁVH-s közegből indultak. Például maga a III/III-as csoportfőnök, Horváth János is, aki szintén 1949-ben lépett be a karhatalomba.
A Belügyminisztérium végleges főcsoportfőnökségeit 1962-ben hozták létre, ekkor alakult meg a III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnökség is. A rendszerváltás évében a III. Főcsoportfőnökséghez öt csoportfőnökség tartozott. Az állambiztonsági szolgálat fő felelőse a III. főcsoportfőnök volt, méghozzá a „belügyminiszter állambiztonsági helyettese” tisztségben. A leghírhedtebb csoportfőnökség, a III/III-as foglalkozott a „belső reakció” és az „egyházi reakció” elhárításával, valamint az „ellenséges ellenzékkel”.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának két fiatal történésze, Müller Rolf és Takács Tibor évek óta foglalkozik az állambiztonsági munka és az operatív szervek történetével. A könyvhétre jelent meg Szigorúan titkos ’89 (L’Harmattan Kiadó, 2010) című kötetük, amelyben az állambiztonsági szervek utolsó, 1989-es évének központi és megyei éves öszszefoglalóit és munkabeszámolóit közlik. A több száz oldalas törzsanyagot megelőző bevezető tanulmányaik rávilágítanak arra, hogy miután 1988 második felében elkezdtek megalakulni a pártok, majd 1989 elején Pozsgay Imre megtette híres bejelentését, ezzel párhuzamosan tüntetések és megmozdulások sora zajlott le, végül pedig összeült a Nemzeti Kerekasztal – az állambiztonsági szervek gyökeresen új helyzetben találták magukat.
Már 1989 elejétől elkezdődött az állambiztonsági állomány elbizonytalanodása, fokozódó perspektívátlansága és demoralizálódása – állítja Müller Rolf. A kutató szerint intézményi zavarok keletkeztek, a csökkenő hatalmú MSZMP nem tartott igényt az operatív munkára, ráadásul okafogyott volt a legálissá váló ellenzék „belső reakcióként” történő nyilvántartása. A pártok törvényes megalakulását követően (miután az MSZMP 1989 februárjában elismerte a többpártrendszert) az orientációvesztés uralta a III/III-as csoportfőnökséget. Hiszen – teszi hozzá Takács Tibor – akikről eddig operatív eszközökkel (megfigyelés, lehallgatás, levélfelbontás) információkat gyűjtöttek, azok a bomló és elbizonytalanodott állampárt elismert tárgyalópartnerei lettek.
Az 1989-ben politikailag légüres térbe kerülő állambiztonsági állományt csakhamar hatalmába kerítették az egzisztenciális problémák is. Míg Nagy Imre júniusi újratemetésekor még akadt feladat, addig az október 23-i megemlékezéseken lényegében nem folyt állambiztonsági tevékenység. Ráadásul az információszerzés csatornái is beszűkültek. Takács szerint ezt leginkább az okozta, hogy a médiában előbb jelent meg egy-egy párt megalakulása, mintsem hogy a III/III-asok értesülhettek volna róla. Így az operatív munka nehézkessé és szükségtelenné vált. Ráadásul a hálózati személyek körében 1989-ben egyre jellemzőbb lett a gyengülő együttműködési készség, amelyet előidézett és bátorított az szt-tisztek megingása is. A jelentések elapadtak, a dezinformálás és az információhiány általánossá vált, hiszen az év második felére jelentősen csökkent a jelentésírás volumene. Végül az MSZMP 1989. októberi megszűnésével mélyült el igazán az operatív és a titkos állomány elbizonytalanodása, illetve saját jövője iránti aggodalma. „Kapcsolataink aggódnak amiatt, hogy a változó politikai helyzetben szerveink nem tudják garantálni a kapcsolat titkosságát” – olvashatjuk a III/III-as csoportfőnökség utolsó jelentésében, többek között olyan megállapítások mellett, hogy „az állomány jövőképe pesszimista”.
Új, immár 1989 utánra tekintő stratégia kellett, hogy a szervek fontosnak érezzék magukat, és túléljék a rendszerváltást. A kötet szerkesztői elmondják: az állambiztonsági szervek úgy tekintettek a rendszerváltásra, mint „békés átmenetre”, amelynek során a diktatúra lebontása nyugodt körülmények között megy végbe, mégpedig a demokráciába való lassú átmenettel együtt. Önképük addigi elhárító, megfigyelő, „belső reakció elleni” elemei fokozatosan kicserélődtek, és átadták helyüket a stabilitást és a rendet megőrző szervezet imázsának. Müller szerint a jelentésekben előfordult, hogy a szervek a „békés átmenet” elősegítőjeként tüntették fel magukat, az utolsó állambiztonsági dokumentumokban pedig fellelhető az „alkotmányos rend” megőrzőjének meglehetősen bizarr önképe is. De a régi helyett új ellenségképre is szükség volt. Ennek megkonstruálása viszonylag hamar végbement. „A magyarországi demokratizálódás egyes baráti országok részéről negatív, ellenséges hangvételű értékelést kapott” – fogalmazott a III/II. csoportfőnökség 1989. decemberi zárójelentése. A kémelhárítás szempontjából a keletnémet menekültáradat és a Romániából áttelepülők tömege értékelődött fel, hiszen ekkorra a magyarországi folyamatokat rossz szemmel néző NDK és a Ceausescu-rezsim biztonsági szervei beépítették ügynökeiket az emigránsok közé. Az Izraellel ismét felvett diplomáciai kapcsolat folytán pedig a közel-keleti államokkal kapcsolatos hírszerző és kémelhárító munka került előtérbe. Így kijelenthetjük, hogy a kommunista diktatúra utolsó évében a Securitate, a „belső terrorizmus” és a szélsőjobboldali eszmék körvonalazták a III. Főcsoportfőnökség új ellenségképét – mondja két történész.
Az állambiztonság vizsgálati szervei 1989. november 1-jén szűntek meg, a III. Főcsoportfőnökség hivatalosan 1990. január végén fejezte be működését. Az Országgyűlés 1990. január 25-én fogadta ugyanis el az 1990. évi X. törvényt a „titkosszolgálati eszközök és módszerek átmeneti szabályozásáról”.
A Kádár-korszak állambiztonsági szerveinek utolsó évével foglalkozik hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Televízióban: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
