Tamás Judit került a KÖH élére

Makrai Sonja
2010. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felmentették Mezős Tamást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökét. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megbízott elnökként Tamási Juditot nevezte ki a műemlék- és örökségvédelmi szervezet élére. A KÖH-öt 2007 óta vezető Mezős Tamást két hónapos felmondási idővel munkavégzési kötelessége alól ezen időszakra mentesítve mozdította el tisztségéből a nemzeti erőforrás miniszter.
Mezős elnöksége idején nem tudta megakadályozni az európai ritkaságnak számító zsidó negyedben történő pusztításokat, amelyek az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester nevéhez köthetők. Szintén az ő vezetése idején a szocialista– liberális kormány jelentősen csökkentette a műemlékvédelmi szakma támogatását.
A KÖH új vezetője, Tamási Judit 1986-ban szerzett régész-történész diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1997-től a történettudomány kandidátusa. Számos szakcikket publikált középkori régészet és építésztörténet tárgykörből, foglalkozott műemléki stratégiai tervezéssel, dolgozott elnöki tanácsadóként, koordinált örökségvédelmi programokat, szakértőként közreműködött a kulturális örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, az örökségvédelem állami intézményrendszerének kiépítésében. 1985 óta dolgozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, illetve annak jogelőd intézményeinél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.