Tony Blair most megjelenő emlékiratainak teljes jövedelmét a British Legion nevű jótékonysági szervezetnek adja át, amely a brit fegyveres erők veteránjait segítő legnagyobb csoport. A volt miniszterelnök nagylelkűsége nem talált jó fogadtatásra. A sajtó jó része úgy könyveli el Blair gesztusát, hogy saját lelkiismeretén akar könnyíteni, és a feleslegesen kiontott vérért akar fizetni. Az adomány főleg az iraki háború brit áldozatait, illetve családjukat hivatott segíteni, és az egykor népszerű miniszterelnöknek a brit közvélemény nagy része sosem bocsátja meg, hogy George W. Bush oldalán hadba vitte Nagy-Britanniát Irak ellen.
Blair könnyen megengedheti magának a nagylelkűséget. Memoárjáért több mint négy és fél millió fontot kapott, és számítások szerint húszmillió fontot keresett, mióta lemondott kormányfői tisztségéről. Évi több mint 66 ezer font nyugdíja eltörpül a különböző igazgatósági, tanácsadói és nem utolsósorban szónoki jövedelme mellett. A Daily Telegraph nagy lelkesedéssel és dicséretes alapossággal részletezi: Blair ingatlanvagyonát körülbelül tíz és negyed millió fontra lehet becsülni – nem számítva a Blairék két felnőtt fia számára vásárolt, összesen csaknem két és fél millió font értékű ingatlanokat.
Leköszönt miniszterelnökök nagy vagyonát máshol is felhánytorgatják, de a brit közvélemény különösen érzékeny politikusok pénzügyi manővereire most, amikor szóba került, hogy a kevésbé szerencsés nyugdíjasoktól megvonják az évi tüzelősegélyt.

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában