Szükség lesz Kövér László szerint az összeférhetetlenségi szabályozás életbeléptetésére, hogy országgyűlési képviselők párhuzamosan ne lehessenek önkormányzati képviselők és polgármesterek – erről a Magyar Hírlapnak beszélt a házelnöki posztra is megválasztott politikus, aki szerint elképzelhető, hogy új házszabályt is alkotnak majd. A Fidesz választmányi elnöke kifejtette, 2014-től felértékelődik a parlamenti képviselők munkája, hiszen akkor már csak kétszázan lesznek. Kövér eddigi munkájának valódi elismeréseként értékelte, hogy az MSZP-frakció nem szavazta meg házelnökké, bár korábban az volt a szokás, hogy a parlamenti tisztségeknél megegyezéses döntések születnek, és minden politikai oldal megszavazza a másik jelöltjeit.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva közölte, hogy „szakaszosabb” ülésezési rendet vezetne be, és megerősítette azt is, ha ő jelölt volna államfőt a Fidesz-frakció számára, az nem Schmitt Pál lett volna. Bár azt is hangsúlyozta, sosem nyilatkozott olyat, hogy nem értett volna egyet Schmitt Pál államfővé jelölésével, őt alkalmas jelöltnek és köztársasági elnöknek tartja.
Az MSZP szerint Kövér László házelnökként nem az Országgyűlés igazságos és bölcs ura, hanem Orbán Viktor személyes „háziszolgája” kíván lenni. A szocialisták közleményükben tegnap azt írták, Kövér László „a háromhetente összehívott Országgyűlés felháborító rehabilitálásával a magyar demokrácia szentélyét is Orbán Viktor olcsó színjátékának díszletévé kívánja silányítani”.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány