Közös közleményében a három tévécsatorna azt hangoztatja, hogy a képernyők elsötétülése kétségtelenül kardinális lépés, de a kialakult helyzet miatt ezt mindenképpen meg kellett tenniük, jóllehet, nincs kizárva az sem, hogy a hatalom ezt is saját győzelmeként fogja elkönyvelni. Az utóbbi hónapok során rendszeressé váltak a sajtószabadság elleni támadások, felerősödtek az információs térség monopolizálására, illetve annak a teljes kisajátítására irányuló törekvések, s számos nyilvánvaló jele van annak is, hogy az új hatalom semmibe veszi az emberi és a szabadságjogokat, s ezzel együtt a demokratikus vívmányok felszámolására, a totalitarizmus kiépítésére törekszik.
A közlemény szerint augusztus 16-án, hétfőn, a kijevi fellebbviteli adminisztrációs bíróság ugyanis nem csupán az 5-ös és a TVi, hanem további 14 regionális tévécsatornát is elnémíthat, ha helyt ad az Inter Media Group médiaholding ellenük benyújtott keresetének, amelyben az általuk pályázati úton elnyert frekvenciák visszavonását követeli. Az Inter médiacsoport tulajdonosa ugyanis nem más, mint az Ukrán Biztonsági Szolgálat elnöke, Valerij Horoskovszkij, aki egyben tagja az Ukrajna Jogászok Legfelsőbb Tanácsának is, amelynek egyebek között döntő szava van a különböző bíróságok elnökei kinevezésében.
Ugyancsak szombaton szellőztette meg az ukrán sajtó azt a hírt is, hogy a Nobel-békedíjas volt lengyel államfő, Lech Walesa is levelet írt Viktor Janukovicshoz, amelyben arra kérte az ukrán államfőt, hogy védje meg a sajtó szabadságát, a demokráciát, s ne engedje meg elhallgattatni az ellenzéki véleményeket is megfogalmazó tévécsatornákat.
Szerkesztőt keresnek. Öt napja tűnt el, s azóta semmiféle hír nincs a kelet-ukrajnai Harkivban megjelenő Novij Sztil című újság alapító-főszerkesztőjéről, Vaszil Klimentyevről. Az Interfax értesülése szerint a főszerkesztő augusztus 11-én egy ismeretlen férfi társaságában távozott el otthonról, és azóta nem adott életjelt magáról. A milícia a szabályokra hivatkozva kivár a nyomozással. A hírügynökség szerint az újság főként az erőszakszervezetekben dúló korrupció feltárásával foglalkozott. (Sz. G.)

A Holdról is látható dugók várhatók az M7-es autópályán