Éppen a víztornyot bontották szét, s megpróbálták ellopni a darabjait azok az elkövetők, akikre szerdán csaptak le a rendőrök a Fejér megyei Polgárdi mellett található Kiscséripusztán. A három enyingi és egy siófoki férfi a hidroglóbusz fém alkatrészeit gyűjtötte össze, vélhetőleg értékesíteni akarták azokat. Az elkövetők nem ijedtek meg az egyenruhásoktól, azt állították a kiérkező rendőröknek, hogy bontási engedélyük van a munkához – tudta meg lapunk Németh-Kész Mónikától, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A bűncselekmény helyszínén, Kiscséripusztán egy felszámolás alatt álló telephely található, a használaton kívüli, megrongált víztorony ennek a része. A rendőrök értesítették a létesítmény felszámolóbiztosát, aki közölte, hogy senkinek nem adott engedélyt a bontásra. A négy elkövető egymillió forintos kárt okozott a telepen, úgy, hogy a víztorony szétszerelt alkatrészeit nem sikerült kivinniük a területről. A rendőrség lopás miatt indított eljárást ellenük, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek, a felszámolóbiztos tanúként nyilatkozott az ügyben. A bűncselekmény elkövetőire két évtől terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.
Lapunk úgy tudja, hogy a tolvajok roma származásúak, s vélhetőleg illegális hulladékfelvásárlónál értékesítették volna a víztorony darabjait. Az engedéllyel rendelkező kereskedők tevékenységét azonban számos, a közelmúltban bevezetett jogszabály-módosítás korlátozza. Az eladónak például nyilatkoznia kell a leadott hulladék származásáról, a telephelyek üzemeltetői pedig már nem vehetnek át olyan árukat – közúti jelzőtáblákat, vasúti síneket, villamos kábeleket –, amelyek nyilvánvalóan bűncselekményből származnak.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány