
origo.hu
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
Afgán trófeák. Egy tucat – magát ártatlannak valló – amerikai katona ellen emelt vádat az ügyészség afgán civilek megölése és különböző testrészek háborús ereklyeként való megőrzése miatt. Ez év január és május között összesen három előre megfontolt gyilkosságról tud a katonai ügyészség, amelyekben az 5. harckocsizó dandár lövész katonái közül öten vettek részt; a további hét katonát bűnrészességgel vádolják. A rangidős tiszt, Calvin Gibbs afgán holttestekről gyűjtött testrészeket, az alakulat egy másik tagja, Michael Gagnon pedig egy koponyát őrzött. A háborús trófeákkal több katona is fotózkodott, a kegyetlen bánásmódot és a kábítószer-használatot elítélő és jelenteni készülő bajtársaikat halálosan megfenyegették. Gibbs korábban részletesen vallott az általa jogosnak vélt gyilkosságokról, ám ügyvédje szerint erősen begyógyszerezett állapotban. Az egyik – bűnrészességgel vádolt – közlegény apja az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy fia kérésére többször is megpróbálta figyelmeztetni az amerikai hadsereget a Kandahárban véghez vitt gyilkosságokról. Az előzetes meghallgatások valószínűleg a következő hetekben lesznek, ekkor derül majd ki, az ügyészség rendelkezik-e elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy katonai bíróság elé kerülhessen a per. Ha bűnösnek találtatnak, életfogytiglani szabadságvesztés vagy halálos ítélet vár a katonákra. (MN)
Több tüntetőt megsebesítettek, egyet halálosan, amikor a floridai lelkész még a nyáron meghirdetett terve ellen tiltakoztak Afganisztánban. Az incidensre azután került sor, hogy a ramadán végét jelző Íd al-Fitr ünnepén az emberek a mecsetekből több városban nem tértek vissza otthonaikba, hanem az utcán amerikai zászlókat égetve, valamint „Halál a keresztényekre!” felkiáltások kíséretében tiltakozni kezdtek az akció ellen. Felháborodásukat csak fokozta, hogy a bírálatok össztüzében hol visszavonta, hol újra meghirdetette Nemzetközi Korán-égető nap elnevezésű kezdeményezését Terry Jones. A lövések Badaksztán tartomány fővárosában, Faizabádban dördültek el, amikor a mintegy másfél ezres tömegből kivált százötven fős csoport egy NATO-támaszpontot rohant meg, ahol német katonák állomásoznak. Tüzet a létesítményt őrző civil biztonsági cég őrei nyitottak, amikor a tiltakozók megkíséreltek felmászni a tábor falaira. Bár a hírek szerint nem torkolltak vérontásba, de megmozdulások voltak Kabulban és más tartományokban, köztük Baglánban is, ahol a – nemrégiben egy támadásban két katonát vesztett – magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) állomásozik.
A tiltakozás egyik fő motívuma Afganisztánban is az, mint szerte az iszlám világban: – Miért nem tiltja be az amerikai kormány az ilyen rendezvényeket? A szent könyvünk példányainak elégetésére szóló felhívás a terrorizmus egy formája – ezt már Száleh ben Humaid mekkai imám, a szaúdi legfelső bírói tanács elnöke mondta tegnap az Íd al-Fitr alkalmából tartott beszédében Abdalláh király, továbbá Szaad Haríri libanoni kormányfő jelenlétében. „Szégyenteljes dolog ezt az egészet szólásszabadságnak nevezni. Ez nem más, mint agresszió az iszlám és hívei ellen” – hangzottak az imám szavai, amelyeket százezrek hallgattak a helyszínen. Míg az imám szavai meglehetősen visszafogottak voltak, a Perzsa-öböl túlpartján az iráni elnök a tőle megszokott tabumentes stílusban kommentálta az eseményeket. Ali Hamenei ajatollah jelenlétében Mahmúd Ahmadinezsád cionista összeesküvésnek nevezte a tervet, leszögezve: az ilyesfajta akciók meggyorsítják a cionisták és védnökeik bukását és megsemmisülését, akik az eltűnés lejtőjén vannak. Az ABC televíziónak Jones tegnap éppen azt nyilatkozta, hogy nem fog ma Koránt égetni tiltakozásul amiatt, hogy New Yorkban iszlám központot létesítenének a 2001-es támadásban elpusztult Világkereskedelmi Központ (WTC) helyének közelében. Tegnap este mégis ultimátumot küldött a Ground Zero melletti épülő létesítmény vallási vezetőjének. Feisal Abdul Rauf válaszában közölte, a közeljövőben nem akar találkozót. Közben tegnap a török rendőrség német mozlim, köztük egy magyar származású szélsőségest tartóztatott le.
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Gyász: Meghalt a TV Paprika népszerű műsorának séfje
Aranyáron kínált hekk az Öreg-tónál: a balatoni büféseknek is pirulna az arca
Borzalmas tömegtragédiáról jött hír, sokan meghaltak
Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben
Orbán Viktor: Brüsszel ügynökei fel akarják venni Ukrajnát az unióba – Kövesse nálunk élőben!
Volt szegedi játékossal erősített az ETO
Lecsapott a jégeső, fehérbe borultak az utak
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést
Trump csapatokat küldene külföldre, ellenük akar harcolni
Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.