Tegnap Moszkvában a kötöttfogás 55, 66 és 96 kg-os súlycsoport küzdelmeivel kezdődött meg a birkózó-világbajnokság, ami Németh Ivánnak (96) mindössze egy meccsig tartott, de neki a papírforma szerint nem is volt győzelmi esélye a tavaly vb-2. svéd Lidberg ellen. Módos Pétert (55) és Lőrincz Tamást (66) ugyanakkor azok között tartották számon a mezőnyben, akik odaérhetnek a dobogóra, és ők ennek megfelelően tették is a dolgukat a szőnyegen. Módos előbb egy moldovai versenyzőt győzött le, majd immár a nyolc közé jutásért egy románt
A negyeddöntőben kikapott a dél-koreai Csoj Gju Dzsintől (2-0, 0-2, 0-2), ám legyőzője bejutott a fináléba, így lehetőség nyílt a javításra. A szigetvári versenyző le is gyűrte az azeri Alijevet (1-0, 5-0), majd az oroszok olimpiai bajnokával, Mankijevvel meccselhetett a bronzéremért. Ezen a találkozón már csak erős ellenállásra futotta tőle a hazaiak klasszisa ellen (0-1, 0-1), de az ötödik helyezése is dicséretes teljesítmény.
A 2006-os Eb-1. Lőrincz (18 évesen éppen Moszkvában lett kontinenselső!) chilei, iráni, majd dél-koreai riválisával egyaránt elbánt, s így már ott volt a vb-finálé kapujában; de ezt a kétszeres Európa-bajnok (2009, 2010) orosz Vacsadze bezárta előtte (0-1, 0-2). Így a ceglédi versenyző számára is maradt a bronzmeccs egy másik nagy név, a pekingi olimpián ezüstérmes azeri Rahimov ellen.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Lőrincz az első menetben térdelő helyzetbe került, de sikeresen kivédekezte ellenfele támadását. A menet után azonban az azeriek vitatták a pontot, a zsűri pedig helyt adott panaszuknak, így Rahimov 1-0-ra nyerte az első menetet. A második 1-0-val szintén az azerié lett, így Módoshoz hasonlóan Lőrincz is ötödikként zárt.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe