Az emeregy szavak ereje

Meg akarom hallgatni a rádióban a híreket. Nem könnyű. A derült égből jön úgy a villámcsapás, mint a híradás. Valamilyen műsor éppen befejeződik, és a következő másodpercben, de néha már a műsor végén hallatszik az időjelzés. Azután megtudom, hogy az emeregy rádiót hallom, amelyik Kossuth rádió (is), amely emeregy szavainak emeregy erejével a leghallgatottabb rádió. Végül „jönnek a hírek”, vagy „X. Y. jön a hírekkel” – így mondják. Amíg jönnek, ha tudom, megjegyezhetem a hírszerkesztő nevét egy vagy két bemondóéval együtt, akikkel jönnek és jönnek a hírek. Mindeközben és alatt, ha szerencsés a helyzet, nem hallatszik zenének, muzsikának alig vélhető zörej, a hoszszabb hírműsor elejét azonban ilyesmi kíséri, és oly ügyesen, hogy éjjel-nappal emeli a zajszennyeződés mértékét. Tehát minderre kell(ene) figyelnem, amíg „jönnek” a hírek és a bemondó. Minden híradást nem hallgat meg az ember, én általában hármat-négyet, így is az egyik „leghallgatottabb” hír éppen az, hogy „jönnek a hírek”. Aztán persze el is mennek, azokkal, akikkel jöttek. Többnyire angolosan, némelyik bemondó-műsorvezető azonban a híranyag felolvasását így fejezi be: „Köszönöm.” Vajon kinek és mit? Nem ritkán pedig az az utolsó hír, hogy mi következik, bocsánat: jön a műsorban, s arra biztatnak, hogy hallgassam azt is, vagy arra, ne felejtsem el, hogy az emeregyet hallgatom, ha jön a kérdezőbiztos… De nem ő jön, hanem újabb emeregy szavak emeregy ereje jön – „S megint elölről”, mint Karinthy írja egyik Babits-parafrázisában (az Így írtok ti-ben). Maguknak a hírszövegeknek többnyire jó, az úgynevezett köznyelvi normának megfelelő a stílusa. Legfeljebb a felolvasó hangja, hangszíne lehet meglepő, ám hozzá lehet szokni, hogy a nemzeti főadón enyhén orrhangú bemondó is van. Meg is szólaltatnak boldog-boldogtalant, ha kell, ha nem, s hogy milyen nyelvezettel, milyen nyelvhelyességi szeplőkkel meg szemölcsökkel és egyebekkel verte meg őket a sors, azt hosszú volna felsorolni. Van persze üdítő kivétel, amikor nem valamilyen úgynevezett közszereplő beszél, hanem (regionális) köznyelvi, esetleg nyelvjárási, ilyenkor azután sokszor a rádiós a bikkfanyelvű.
Az emeregy szavak emeregy ereje reggeltől estig erőlködik, ember legyen a talpán, aki állja. Ha mégis, hamar rájön, hogy talán nincs is elég erő, hiszen amit hallok reggel, hallhatom éjszaka, amit hallok éjjel, hallhatom nappal, amit hallottam öt, tíz, húsz éve, hallhatom újra: lehet, hogy ebben áll az emeregy szavak emeregy ereje. És abban is, hogy ettől az erőtől elbújt a zene: nincs népdal, nincs cigányzene, magyar nóta, nincs operett, nincs klasszikus zene. Bocsánat, ez utóbbi van az emerhárom rádióban, amelyik Bartók rádió (is), ebből még nem vásott ki. Bár nem sokáig kell rá várni, hiszen időnként tört magyarságú (egyébként bizonnyal kiváló személyiségek) reklámozzák két zenetöredék között. Délelőtt-délután – ugyancsak másodperces pontosságú egymásra következéssel – jobb sorsra érdemes műsorvezetők kísérlik meg a lehetetlent, azt tudniillik, hogy elfogadhatóvá tegyék saját szavuk erejével az egyik mű harmadik, a másik mű első, egy harmadik mű második tételét, és még csak véletlenül sem odaillő más részletből álló műsort, amelynél még a lottószámok esetlegessége is következetesebb. Máskor meg éppen az állandóság unalma hódít, mint nyomtatott étlap, amely napról napra ugyanazt a néhány menüt kínálja. Tegyük hozzá, azért frissen meg van keverve minden és fel van melegítve, egy népzenei műsor például a magyar népzenéhez keveri mindazt, ami csak fellelhető a világban a lovas kocsi zörgésétől még nem tudom pontosan, meddig, mert a zenébe is beleemeregyedik valami vagy az elején, vagy a végén.
Ám visszatérek a főadóra: „Gutta cavat lapidem” – mondja a szólás, de nemcsak a vízcsepp vájja a követ, az emeregy szavak emeregy ereje már (tájnyelvi szólással mondva) lyukat beszélt a nemzeti műveltség hasába.
Büky László
e-mail