Fokozódik a német állampolgárságú mozlim radikálisok Németország és az afganisztáni–pakisztáni határvidék közötti ingázásai – közölte Jörg Ziercke. A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) MTI által is idézett vezetője szerint Berlin jelenleg négyszáz olyan személyt tart nyilván, akik fenyegetést jelentenek az ország belső biztonságára. A BKA elnöke elmondta, közülük mintegy 130 kifejezetten veszélyes, hetven fő esetében konkrét adataik vannak arra vonatkozóan, hogy az illetők félkatonai kiképzésen estek át terroristatáborokban, míg negyvenen közvetlen harctéri tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyekre afganisztáni harcokban tettek szert. A Der Spiegel riportja szerint ráadásul az Afganisztánban harcoló amerikai erők július óta tartanak fogva olyan német állampolgárságú mozlimokat, akik Németországban akartak terrorcselekményeket elkövetni. A német liberális hetilap információit a berlini külügyminisztérium nem cáfolta, de részleteket nem árultak el.
Ziercke emellett aggodalmát fejezte ki a német alkotmánybíróság márciusi döntése miatt, amely alapján fel kellett függeszteni a lehallgatásokkal nyert távközlési adatok hat hónapon át történő tárolását. Ez főként olyan esetekre vonatkozik, amikor azt kellene kideríteni, hogyan jöttek létre egy terrorcselekmény elkövetése előtt a végrehajtói struktúrák, ki kivel kommunikált.

M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes