A nemzetgazdasági tárca közölte, a végkielégítési és korrupciós botrányokban is érintett közlekedési cég rendbetételének első lépése után az esetleges átszervezésről, a kormányzat pénzügyi mentőcsomagjáról már az új városvezetéssel kívánnak tárgyalni. Leszögezték, a BKV csőd közeli állapotán a fővárosi önkormányzat nem tud úrrá lenni. A városháza közleményében üdvözölte, hogy a kormány támogatja a fővárosi társaságot, azonban szerintük nincs csődhelyzet. – Felkérjük a BKV menedzsmentjét, hogy a késedelmes szerződésteljesítés forgatókönyvét dolgozza ki, és terjessze az újonnan megalakuló közgyűlés elé – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. Szerintük a jelenlegi kormány a mai napig nem utalta át azt a 7,4 milliárd forintot, amiről még a főpolgármester tavaly decemberben, a Bajnai-kabinettel állapodott meg.
– Tarlós Istvánnak, a Fidesz– KDNP főpolgármester-jelöltjének csaknem egy éve kész programja van a BKV rendbetételére, és azt a kormánnyal együtt meg fogjuk valósítani – szögezte le György István. A fideszes országgyűlési és fővárosi képviselő szerint a BKV-nál történtek jól jellemzik a csaknem egy hónap múlva véget érő Demszky-korszakot. Közölte: a Fővárosi Közgyűlés mára összehívott ülésén már nem várhatók jelentős döntések, a botrányos metrókocsi-beszerzésről, a csepeli szennyvíztisztító szerződéseiről és a többi nagyberuházás sorsáról is Budapest új vezetői döntenek majd.
Bővebben a 2. oldalon
Csődbizottság a BKV megmentésére
Csődbizottságot hozott létre tegnap a kormány három minisztérium bevonásával, miután kiderült: tarthatatlanná vált a BKV pénzügyi helyzete.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!