Az idei szezonban a kaposvári üzembe szállított 730 ezer tonna répából 105 ezer tonna cukrot állítottak elő. Most 800 ezer tonnát várnak, amelyből 120 ezer tonna édesítőszer készül. Hájos László, a kaposvári gyár igazgatója lapunknak elmondta: a százhetven állandó dolgozójuk mellett további száz alkalmi munkást foglalkoztatnak.
A százhúszezer tonna cukorból az uniós kvóta alapján százötezer hazai piacra kerül, emellett Szerbiából, Horvát-, Cseh- és Lengyelországból importálnak édesítőszert. A kaposvári terméklistán a hagyományos kristálycukor mellett különböző kiszerelésű barna kocka- és mokka-, sütő- és porcukor, valamint cukorliszt készül. Jelentős, együttesen több mint hatszázötvenmillió forintnyi beruházással indul az újabb etap. Korszerűsítették a répaürítőt, jelentős összeget fordítottak a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat kielégítő eszközök beszerzésére, s elkészült egy, a gyárhoz vezető, elkerülő útszakasz. Hájos László végezetül emlékeztetett: a répaszeletek feldolgozása útján nyert biogázból – mint azt korábban megígérték – a városnak is jut; ezzel elsőként a kaposvári termálfürdőt látják el.
Édesen indul a szezon Kaposváron
Ma délután begyújtják a mészkemencéket az ország egyetlen talpon maradt cukorgyárában, s indulhat a répafeldolgozás. A somogyi megyeszékhely száztizenhat éves üzemébe, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába az ország legtávolabbi területeiről is érkezik az „édes” alapanyag.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!