A hatvanéves szakember augusztus 11-én, a londoni Wembleyben debütált a nemzeti gárda kispadján, majd már tétmérkőzésen tesztelhette játékosait a svédek és a moldávok elleni Európa-bajnoki selejtezőkön. Csapatépítés közben nem várt nehézségeket kell leküzdenie Huszti Szabolcs mások mellett őt bíráló nyílt levele és válogatottsága lemondása kapcsán, de Egervári biztos benne, hogy kiváló közösséget formál majd most is.
Az esetről elmondott őszinte véleménye mellett szól a magyar futballban elkezdődött változásokról, az U20-as világbajnoki bronzérem hatásairól, a pomázi gyökereiről, az emberi kapcsolatokban mért sikerről, a magyar trénerek helyzetéről és az itthoni „kényszerszurkolás” megszüntetéséről.
Interjú a Sport7fő 1. oldalán

Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben