
origo.hu
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
Brüsszeli váltás. Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök veszélyezteti Magyarország európai uniós elnökségét azzal, hogy „elmozdította” az ország állandó brüsszeli képviselőjét, Iván Gábort. A Külügyminisztérium tegnap megerősítette, hogy Györkös Péter lesz a brüsszeli magyar EU-képviselet új vezetője. A tárca leszögezte: a váltás nem pártpolitikai alapon történt, s nem veszélyezteti a magyar elnökséget. (MTI)
Önkéntes egyetemistákra bízná a magyar uniós elnökség idején az országba érkező delegációk kalauzolását a Külügyminisztérium, első körben a felsőoktatási intézmények már válogattak a jelentkezők közül – közölte a tárca az MTI érdeklődésére. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint az uniós szokásoknak megfelelően a 2011 első fél évében esedékes EU-elnökség idején Magyarországon tartandó állam- és kormányfői, illetve miniszteri szintű ülések, konferenciák alkalmával az elnöki pozíciót betöltő tagállamnak kell gondoskodnia a külföldi delegációvezetők kíséretéről. Ezt a feladatkört a magyar elnökség a korábbi tagállami gyakorlatnak megfelelően úgynevezett „összekötő tisztek” (Liaison Officer) alkalmazásával látja el: a kiemelt fontosságú rendezvényeken minden küldöttség mellé egy-egy ilyen segítőt delegálnak.
A tárca szerint két felsőoktatási intézménnyel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Főiskolával működnek együtt a kiválasztásban: az oktatási intézmények meghirdették a lehetőséget, és első körben válogattak a pályázók közül.
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
Megszűnik a TAJ-kártya
Lukács Miki barátja halálos betegséggel küzd, Varnus Xavér lezárta élete fontos fejezetét
Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben
Magyar repülőgép szenvedett balesetet Szaúd-Arábiában
Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.