Elmaradt fesztiválok, eltűnt pénzek

Húszmillió forint – becslésünk szerint legkevesebb ennyivel tűntek el az amúgy ötszázezer forintnyi törzstőkével bejegyzett Agárd Zenei Fesztivál Kft. vezetői augusztus végén.

Nagy Áron
2010. 09. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cég ellen az APEH végrehajtási eljárást indított, a II. kerületi rendőrkapitányság pedig csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A július végére tervezett Part fesztiváljukra több mint ezren vettek jegyet, az augusztus 23-tól 26-ig hirdetett orfűi Alterego nevű rendezvényről nincs adat. Ismert, hogy a hoppon maradt közönség hiába tartotta a markát, pénzt nem, csak ígéretet kaptak, hogy jegyeiket majd beváltják az egy hónappal később, amúgy más profillal és több száz kilométerrel arrébb megrendezendő orfűi fesztiválon. Az r’n’b és diszkózene kedvelőinek érthető módon nem fűlött a foga az alternatív rockzenekarokat felvonultató rendezvényhez, ezért többen a jegyirodákban próbálkoztak a tikett visszaváltásával, mindhiába.

*

Az internetes fórumokon szinte óráról órára követték az eseményeket. Volt, aki arról számolt be, hogy az egyik értékesítőhelyről a biztonsági őr tessékelte ki. Nincs hír azonban olyan jegytulajdonosról, aki visszakapta a 16 ezer forintját. Annál többen vannak viszont, akik megelégelték, hogy a cég vezetői elérhetetlenek, s bírósági útra készülnek terelni ügyüket. Több száz károsult alapított pertársaságot, amelynek jogi képviselői egyelőre a tárgyalótermen kívül igyekeznek megegyezni a jegyirodákkal. Egyik képviselőjük, Szabó Bence lapunknak elmondta, már van olyan kisebb értékesítőhely, amelyik hajlik a fizetésre, de a nagyobb irodákkal nehéz zöld ágra vergődni. – Igazán rosszul azok jártak, akik a szervezőktől vették a jegyet, ők ugyanis csak a céggel szemben léphetnek fel, amelynek viszont nincs vagyona, ráadásul a vezetői is eltűntek – közölte a jogász. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a jegyek hátulján lévő általános szerződési feltételek szerint visszaváltásra a koncert elmaradásától számított harminc napon belül van lehetőség. Azok, akik abban bíztak, hogy az Alteregón legalább buliznak egy jót, Sean Paul helyett mondjuk az Alvin és a Mókusokra, szinte bizonyosan kifutottak az időből.
Az Alterego Zenei Kft., amely a jogászok gyanúja szerint összejátszott a partosokkal, szintén nagy botrányt kavart – ellenük azok a zenekarok fontolgatják a perindítást, amelyek nevét jogosulatlanul használták fel az orfűi fesztivál szervezői. Ismert, hogy amíg a Partot zömében külföldi sztárokkal hirdették, az Alterego fesztiválra már többnyire magyar zenekarok voltak hivatalosak, akiknek idővel feltűnt, hogy visszaélnek a nevükkel. Olyan együttesek, mint az Irigy Hónaljmirigy, Magashegyi Underground, Takács Eszter vagy a Gangxsta Zolee és a Kartell végül közösen tiltakoztak, amiért a szervezők bármiféle írásos megállapodás, szerződés nélkül reklámozták velük rendezvényüket. Tették mindezt úgy, hogy közben „nem rendelkeznek érvényes területbérlési szerződéssel, mivel előlegfizetési kötelezettségüket a fesztivál tervezett helyszíne, a Panoráma Campingnek nem teljesítették” – áll a közleményben. Kiderült az is, hogy a hang-, fény- és színpadtechnikát a fesztivál valamennyi helyszínére szállító fővállalkozó sem kapta meg az előleget.
A fesztivál egyik fő támogatójaként megjelenített Port.hu-nál pedig elmondták: „Még májusban egyszer valóban megkeresték őket azzal, hogy médiatámogatási szerződésről tárgyaljanak. Azóta, ahogy mondani szokás, a hírüket sem hallották” – írták a zenekarok képviselői.
Az együttesek szerint különösen felháborító, hogy „sok ezer, zenét szerető fiatal jóhiszeműségével visszaélve, tőlük forint tízezreket kicsalva, felelősségre vonás nélkül tűnhetnek el a magukat néhány hétre fesztiválszervezőknek feltüntető gátlástalan nyerészkedők”.
A lapunknak korábban nyilatkozó Szabó Zsuzsanna is a gyermekének okozott csalódást sajnálja a legjobban. „Ez a pénz elúszott, ezzel nincs mit csinálni, de a fiamnak ez lett volna az első fesztiválja. Most mit mondjak neki? Hogy ilyen világban élünk? Hogy ez Magyarország?” – fakadt ki az asszony.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.