Eltűnt százmilliókat keres a Kehi

Munkatársunktól
2010. 09. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) keresi a választ arra, hová tűnt a Bajnai-kormány által a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának építésére kifizetett összegek és a tényleges költségek közötti több száz millió forint. (Az expó magyar kiállítási csarnoka ötszázmillióval került többe, mint a kétszer akkora területű román kiállítótér.) Az előző kormány 2007-ben kötött szerződést a világkiállítás szervezőjével az expó magyar részvételéről. A szerződés mellékletei tartalmazták a szervező által biztosított szolgáltatásokat, a házigazdák lényegében minden feltételt és eszközt biztosítottak a résztvevők részére. Ebben a konstrukcióban alakították ki Románia pavilonját, amit a kínai cégek mintegy 700 millió forintért építettek fel. A Bajnai-kormány azonban más utat választott: a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közbeszerzési eljárást írt ki – egyebek mellett – a kivitelezésre. Ennek eredményeként a magyar kiállítótér az adófizetők pénzéből 1,2 milliárd forintba került, holott nem egyedi, saját pavilon épült, csak a kínai szervezőktől bérelt egyencsarnokot alakították át – áll a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A hivatal vizsgálata kiderítette, hogy a szerződés nem tartalmazott tételes árazott költségvetést, ennek következtében később a vállalkozó által kiszámlázott összegek egy része nem volt beazonosítható. A MeH főosztályvezetője erről a hiányosságról még a szerződéskötés előtt tájékoztatta Csáky Bernadettet, Szilvásy György volt miniszter feleségét, aki azonban nem intézkedett. A jelzések ellenére a MeH nevében Huszty András kormánybiztos 2,6 milliárd forint értékben kötött szerződést az eljárás nyertesével, a nem sokkal azelőtt alakult, offshore hátterű Genexpo 2010 Hungary Kft.-vel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.