
origo.hu
Elképesztő módon bukott le a körforgalmat letaroló ittas sofőr
Ferencváros–Győri ETO FC 3-0 (2-0), Albert-stadion, 10 000 néző, jv.: Bede. Gólszerzők: Heinz (1., 16.), Schembri (47.).
ZTE–Pápa 3-1 (2-1), Zalaegerszeg, 2218 néző, jv.: Veizer. Gólszerzők: Rajcomar (27.), Pavicsevics (42., 89. – 11-esből), illetve Abwo (12.).
A labdarúgó NB I 5. fordulójának tegnap esti zárómérkőzésén a Ferencváros hazai környezetben magabiztos játékkal
3-0-ra győzött a Győr ellen. A találkozót csak szurkolói kártyával lehetett megtekinteni, azzal viszont ingyenesen, és ez a lehetőség tízezer nézőt vonzott az Albert-stadionba.
S a hangulatot rögtön megalapozta, hogy Heinz a középkezdés után fél perccel hatalmas bombagólt ragasztott az ETO kapujába (1-0). A 16. percben a cseh légiós remek egyéni alakítás után lőtt a hálóba (2-0), majd fordulás után, megintcsak nem sokkal a kezdést követően, újra eredményesek voltak a fővárosiak: ezúttal Schembri talált be közelről (3-0). Ezután kissé kiegyenlítettebb lett a találkozó, de a Győr már nem tudott szépíteni, az FTC 3-0-ra nyert, és sikerével a tabella második helyére lépett, ahol abszolút holtversenyben áll a Kaposvárral. (Az élbolyban az első öt helyezett mind tíz ponttal rendelkezik, így az első Debrecen, a negyedik Vasas és az ötödik MTK is.)
A krónikához tartozik, hogy a csapatok és a szurkolók is megemlékeztek az FTC korábbi kiváló játékosáról, Simon Tiborról, aki ezen a napon lett volna 45 éves.
Az NB I 3. fordulójában félbeszakadt, s tegnap pótolt mérkőzésén a Zalaegerszeg 3-1-re nyert a vendég Pápa ellen. (A találkozót eredetileg augusztus 13-án játszották volna le, és akkor a 60. percben, 2-1-es hazai vezetésnél vihar miatt szakadt félbe.) A ZTE 8 ponttal nyolcadik a tabellán, a Pápa 4-gyel 12.
Elképesztő módon bukott le a körforgalmat letaroló ittas sofőr
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Az úszómester telefonozott, az anya észre sem vette, mi történt – megszólalt a család, akik megkezdték a Palatinuson vízbe fulladt kislány újraélesztését
Csak erős idegzetűeknek! - Megrázó videó terjed a közösségi médiában + videó
Júniusban rájuk mosolyog a sors: 3 kínai csillagjegy, akinek most minden összejön
Kiszivárgott a Tisza Párt titkos listája
Putyin Európa megtámadásáról beszélt
Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén
Xabi Alonso meglepő módon reagált a Real Madrid botlására
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.