Hamarosan kihelyezi első hiteleit Magyarországon a „szegények bankja” – tudta meg a Világgazdaság. A gazdasági lap információi szerint két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében. A Raiffeisen Bank által nyújtott hitelből mintegy négyszáz vállalkozás indulhat el. Az új cégek egyenként háromszázezer és egymillió forint közötti összeget kapnak, mégpedig jogi és pénzügyi fedezet nélkül, bizalmi alapon. A program sikerének a feltétele, hogy a kihelyezett hitelekből induló vállalkozások valóban nyereségesek legyenek, ugyanis a kölcsönt a bevételeikből kell visszafizetniük. A kísérleti program arra keresi a választ, hogy a szegény sorban élő, zömében roma emberek vállalkozóvá tudnak-e válni ezzel a segítséggel.
A bank a jelentkezőket ötfős csoportokra osztja, majd két tagnak folyósítja a kölcsönt. A harmadik vállalkozójelölt akkor részesülhet a hitelből, ha két társa már elkezdte a törlesztést. A többiek ezt követően egyesével jutnak hozzá a pénzekhez. A kölcsön igénylői tanfolyamokon is részt vehetnek, ezeken a pénz felhasználásának hatékony módját, a vállalkozások alapításának és hatékony működtetésének az ismereteit sajátíthatják el. Sőt, az üzleti terv elkészítéséhez is segítséget kapnak a jelenleg még munkanélküliként tengődő vállalkozójelöltek.

TEK-akció a belvárosban – videón mutatjuk a kitoloncolt ukrán kém elfogását