Radikális váltás, érdemi változás kell Budapesten, a magyarok fővárosában is – mutatta be tegnap Vona Gábor pártelnök a Jobbik városfejlesztési programját. Megjegyezte, az országgyűlési választáson jobbról és balról egyaránt azzal támadták őket, hogy nincs programjuk. – Letettük az asztalra, az új kormány pedig ebből „mazsolázott” az elmúlt hónapokban. Vélhetően ennek a programnak is ez lesz a sorsa. Bárhogyan is alakuljon az október 3-i önkormányzati választás, bárkik is vezessék ezt a várost, ha nem ezt a programot hajtják végre, nem ebből dolgoznak, akkor tévúton indulnak el – mondta Vona Gábor.
A Jobbik főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor kijelentette: le szeretnék zárni a hazugság korszakát. Staudt szerint rossz előjel, hogy vetélytársa, Tarlós István (Fidesz– KDNP) nem akar valódi elszámoltatást, Demszky Gábor főpolgármestert sem tartja felelősnek, miközben még ma is közpénzek százmilliói tűnnek el a felesleges és pazarló beruházások tucatjainál. – Kész terveink vannak a közbiztonság javítására, a közösségi közlekedés kialakítására, a közmű-privatizáció visszafordítására. Beépítési tilalmat rendelnénk el a zöld területekre, és átfogó bérlakás-építési programot kezdeményezünk – mondta Staudt Gábor, akinek a mottója: „Nem kell lopni, és akkor mindenre jut pénz”.
Jobbik: Lenne pénz, ha nem lopnának
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!