Két hónapra rövidülhet a mentés ideje a chilei San José arany- és rézbányájában, ahol omlás miatt 33 bányász rekedt hétszáz méteres mélységben augusztus 5-én. A mentőalagút kialakításához eddig használt fúrók december második fele előtt nem érhetnének célt, de egy kanadai cég most olyan olajfúró berendezést szállított a helyszínre, amely naponta húsz-negyven méterrel juthat közelebb a bányászokhoz – adta hírül az AFP.
Az egyetlen baj, hogy a fúró munkába állításához napokra lesz szükség, mert futballpálya méretű területet kell alkalmassá tenni a fogadására. Már a megérkezése sem volt zökkenőmentes. Alkatrészeit több mint negyven kamion hozta, amelyek előtt bulldózerek egyengették a sziklás terepet. A bánya előtti parkolóhely kicsi, így csak szakaszosan lehetett kirakodni.
Az eddig csak olajkutatáshoz használt eszközre azért is van szükség, mert, amit a mentők eddig használtak, 268 méter mélységben acélgerendának ütközött, és eltörött az egyik fúrófeje. Amíg az Egyesült Államokból a pótlás megérkezik és felszerelik, több mint egy hét is eltelhet. A törött berendezést kiválthatta volna a tartalék fúró, de annak százezer eurót érő alkatrészeit időközben valaki ellopta.
A bányászoknak, akik mind nehezebben viselik a megpróbáltatást, üzenetet küldött az a hat űrhajós, akik júniusban arra vállalkoztak, hogy a moszkvai orvosbiológiai intézetben 18 hónapot töltenek el egy ablaktalan űrhajó modelljében. A kísérlet célja annak felmérése, meg lehet-e birkózni a hosszú ideig tartó marsutazás nehézségeivel. Az asztronauták tanácsa az, hogy töprengés helyett mindig foglalják el magukat valamivel, és tartsák magukat a kialakított napirendhez.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó