Hétfő hajnalban a 42-es út Biharkeresztes és Ártánd közötti szakaszán egy román kamion ismeretlen okból áttért az út túloldalára, és ott frontálisan ütközött egy kilenc utast szállító moldáviai kisbusszal. Az ütközés következtében hatan a helyszínen életüket veszítették, egy utast életveszélyes, egyet súlyos, egy másikat pedig könynyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, a legsúlyosabb sérült azonban tegnap délelőtt meghalt.
Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy kórház sajtófőnöke elmondta, a hozzájuk beszállított 35 év körüli férfit többszöri műtéti beavatkozással sem tudták megmenteni, tegnap délelőtt meghalt. A férfinél semmilyen iratot nem találtak, így személyazonosságát nem tudták megállapítani. Meg nem erősített információk szerint a baleset hetedik halálos áldozata a román kamion sofőrje volt.
Sikerült viszont stabilizálni annak a 62 éves nőnek az állapotát, akit a berettyóújfalui kórházból szállítottak át a Kenézybe tegnap délelőtt. A mikrobuszban utazó asszony a baleset következtében nyílt combcsont-, szárkapocs- és sípcsonttörést szenvedett. Sérülései súlyosak, de nincs életveszélyben – közölte Szentgyörgyi János.
Tegnap délután két órakor egy másik, két halálos áldozatot követelő baleset is történt a megyében. Bocskaikertben, a Pacsirta utcai átjárónál hajtott a sínekre egy lovas kocsi, ahol a Nyíregyháza felől Debrecen felé haladó vonat elütötte. A lovas kocsin utazó két férfi a helyszínen életét veszítette, és elpusztult a szekér elé fogott két ló is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az elmúlt hosszú hétvégén szintén sokan, tizenöten veszítették életüket közutakon. Csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap 552 közúti közlekedési baleset történt az országban, amelyek közül 83 súlyos, 143 pedig könnyű sérüléssel végződött.

Lázár János elárulta, hogy nyerhet a Fidesz 2026-ban! – videó