Nem kívánt nyilatkozni lapunknak Hegedüs József, a Jobbik kaposvári képviselőjelöltje, aki ellen még 2007-ben indult fegyelmi eljárás, mert az egyik helyi iskola fizikatanáraként intim kérdéseivel zaklatta az intézmény lánytanulóit. Hegedüs József jelezte, azt tervezi, hogy bepereli a Magyar Nemzetet. Novák Előd, a párt alelnöke az üggyel összefüggésben arról beszélt, hogy nem ismerték kaposvári polgármesterjelöltjük múltját, ha azonban a vele szembeni gyanú igazolódik, kizárhatják a pártból.
Somogyban egyébként nem zökkenőmentes a Jobbik választási felkészülése, Vona Gábor pártelnök ugyanis a múlt hét végén visszavonta a párt helyi megbízottjának, Futó Tibornak a megbízását, aki korábban az önkormányzati választással kapcsolatban teljes körűen eljárhatott. Futó – aki a Jobbik megyei elnökének tartja magát – közölte, hallott olyan híreket is, hogy kizárták a pártból, bár hivatalos értesítést erről még nem kapott. A politikus korábban már benyújtotta a választási bizottsághoz a párt megyei listáját, amelyet ő vezet. Futó szerint a Jobbikban létezik egy másik lista is, amin állítólag már nem szerepel a neve. A politikus hangsúlyozta, a párt somogyi választmánya őt választotta elnöknek, a belviszályról azonban egyelőre nem akart nyilatkozni.

Gyurcsány volt felesége mindenképpen felvenné Ukrajnát az EU-ba