Széles, Magyarországot átfogó nemzeti együttműködés kereteit vázolta fel a Fidesz váci szervezetének hét végi kampánynyitó rendezvényén Kövér László. A parlament elnöke első lépésben erősítené a „civil világot”, mivel ennek erőtlenségével magyarázta az elmúlt nyolc év társadalmi apátiáját. Úgy látja, a hétköznapi élet annyira alárendelődött a politikai világnak, olyan mértékű függési rendszerbe került, ami már káros mindkét oldalon. A nemzeti együttműködésben nélkülözhetetlennek nevezte a történelmi egyházak részvételét, mert alapvetően hozzájárulhatnak az emberi kapcsolatok gyógyításához. Harmadik pillérnek az önkormányzatokat jelölte meg. Felhívta a figyelmet, könnyebb együttműködni olyan helyi vezetőkkel, akik egy nyelven beszélnek a kormányzati döntéshozókkal, mint olyanokkal, akik ellenfelet látnak bennük. Kövér úgy fogalmazott, a jelenlegi helyzetben minden fideszes településvezető hozzátesz a nemzeti együttműködés rendszeréhez, s minden szocialista nagy valószínűséggel elvesz belőle.
Vácon egyébként négy éve közös polgármesterjelöltet állított a Fidesz–KDNP, most a Fidesz egyedül indítja Pethő Tibor kétszeres evezős világbajnokot. A KDNP ugyan – pártutasításra – nem állít polgármesterjelöltet, de a most függetlenként induló, korábban MIÉP-es, majd fideszes Fördős Attilát támogatja. Kövér László kijelentette: a magukat jobboldali gondolkodásúnak érző váci polgároktól azt kéri, október 3-án támogassák a kormánypárt polgármesterjelöltjét, Pethő Tibort. A házelnök szerint minden ettől eltérő szavazat Bóth János jelenlegi szocialista polgármester hatalomban maradását segíti.
Pethő lapunknak elmondta: az egységes álláspont kialakítása érdekében többször tett kísérletet arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a Fördős fémjelezte politikai platformmal, ám szándéka kudarcba fulladt. A volt sportember így lezártnak tekinti az öröklött politikai belharcot, s a választásra, illetve az azt követő időre készül. Pethő szerint van mit tenni Vácon, ezért fontos volna, hogy a választókkal együttműködve új időszámítás kezdődjön a Dunakanyar kapujában.

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást