Helyi idő szerint ma este a címvédő New Orleans Saints és a Minnesota Vikings csatájával kezdetét veszi a profi amerikaifutball-liga (NFL) 2010-es szezonja. A mérkőzés pikantériája, hogy minden idők egyik legjobb irányítója, a Vikingeket vezető Brett Favre alig pár héttel a rajt előtt bejelentette, mégsem vonul vissza, hogy pályafutása során másodszor is megnyerje a Super Bowlt (SB). Az Európában is egyre népszerűbb sportág rajongói örülhetnek, október 31-én a londoni Wembley Stadionban negyedszer rendeznek NFL-mérkőzést, ezúttal az ötszörös bajnok San Francisco 49ers és kétszeres győztes Denver Broncos között. A 32 induló csapat fő célja természetesen bejutni a február 6-án sorra kerülő nagydöntőbe, a Super Bowlba, amelyet ezúttal a Dallas Cowboys tavaly átadott stadionjában rendeznek.
Idén magyar nemzetiségű játékosa is lesz az NFL-nek a Temesváron született Meskó Zoltán személyében. A 24 éves romániai rúgójátékost az idei amatőr játékosbörzén, a drafton az ötödik körben választotta ki a New England Patriots, amely a 2000-es években három SB-t nyert, s ezúttal is jó eséllyel pályázik arra, hogy a rájátszásba jusson. A Hazafiak júniusban négy évre szerződtették Meskót.

Soha ennyien nem érettségiztek még a börtönből