Máltán minden mozdulatlan

V I L Á G U T A Z Ó<br /><br />Máltán a második legnagyobb földdarabra, Gozóra komppal juthat el a turista, meglepő módon odafelé nem is kell jegyet vennie, gondolják a helyiek, aki átmegy, csak nem akar örökre ott maradni. Így a retúrjegyet visszafelé kell megváltani. A hatalmas komppal utazni önmagában is élmény, s amíg az utas megiszik egy kávét, hozzá egy süteménnyel, már meg is érkezett a szigetre.

Mankó. Málta–Gozo–Málta kompjegy: 4,65 euró. Egy üveg Bajtra kaktuszlikőr: 14 euró. Egy tégely kaktuszdzsem: 4 euró. Belépő a vallettai katedrálisba: 6 euró. Fokhagymás, sült nyúl: átlag 12 euró. Hűtőmágnes: 2 euró.

Taxis hiénák támadják le a turistákat a kompterminál előtt, ajánlják légkondicionált járműveiket, különböző, Gozo látványosságait érintő körútjaikat. Érdemes alkudozni, de egyszerűbb, ha tudja a kiránduló, hogy a sziget belseje felé közlekedő helyi buszok a kompok érkezéséhez igazítva indulnak. Ám mire mi ezt megtudtuk, már csak két dolgot tehettünk: vagy megvárjuk a következő átkelőhajót vagy választunk egy sofőrt. Utóbbira szavaztunk, de nem voltunk elég körültekintőek. A taxis által kínált ár még elfogadhatónak tűnt, bár önként lemondtunk néhány általa kínált desztinációról, hogy a többire több időnk maradjon.
Azonban ajánlatos mindent nagyon pontosan rögzíteni, megérdeklődni, hol, mennyi például a belépő, hová, milyen útvonalon érhetünk el. Mert attól kezdve, hogy az üzlet megköttetett, és mondjuk, egy-két pont számunkra egyértelmű, ám nem lett kimondva, letisztázva, esetleg homályos, a sofőr a saját értelmezése szerint cselekszik.
Így például ránk tukmált egy kétórás városnézést Gozo központjában, Victoriában. S valóban gyönyörű, de két órát talán túlzás rászánni. Pedig bejártuk a város erődjét, ahonnan remek kilátás nyílik a 13 kilométer hosszú földrész településeire. Majd a központban található kis piacon (Máltát is beleszámítva itt a legolcsóbbak a helyi specialitások, a kaktuszdzsem, a kaktuszlikőr, a helyi sajtok – mind nagyon finom) nézelődtünk, és a környék hangulatos sikátoraiban is andalogtunk keveset. Később derült csak ki a turpisság: amikor értünk jött ifjú vezetőnk, egy másik „csoportot” tett ki épp a központi téren. Sejtjük, ugyanúgy két órára. Vagyis: amíg mi Victorával ismerkedtünk, addig ki tudja hány csoportot furikázott szerte a szigeten.
Aki Gozon jár, nem hagyhatja ki a Málta jelképének tartott Azúr ablak megtekintését. Ez nem más, mint egy körülbelül harminc méter magas partfal egy kiszögellése, amin az évezredek alatt a tenger munkája nyomán hatalmas rés keletkezett. Ezen az „ablakon” keresztül gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, a háttérben megbúvó félszigetekre, szigetekre. Tényleg lebilincselő. A távolban hatalmas sziklákat ostromol a tenger, a parton egy erőd figyeli a tengert több száz éve. A vakítóan fehér sziklákon pedig régi ismerőseink, a gyíkok süttetik a hasukat. Ha jobban belegondolok, jóformán nem is láttunk más állatot a szigeteken a kedves, fürge hüllőkön kívül. Aki bátor, egy barlangon keresztül kievickélhet motorcsónakkal a tengerre is, nagyjából hét euró pluszért.
Kértük taxisunkat, hajtson velünk az újkőkorban emelt Ggantija templomhoz (mellesleg Máltán nem csak itt található e korból származó építmény, együttesen a világörökség részét képezik). El is indultunk, s a magyarországi állapotokból kiindulva, ahol vár-, templom- és kolostorromjainkat bárki ingyen megtekintheti, úgy véltük, egy szabadban található műemléket látogatunk majd meg. A szabadban stimmelt, csak köré kerítést emeltek, és tíz eurót kértek a belépésért. Mivel csoportunkban többeknél nem volt már ekkora összeg, le kellett mondanunk az i. e. 3600 és 3200 között emelt, ekképp az egyiptomi piramisoknál is idősebb műemlékek megcsodálásáról.
Ám megpróbáltatásaink ezzel itt még nem értek véget. A nevezetességek után szerettünk volna a Ramla Bay nevű homokos plázson strandolni. Ez egy magaslaton fekvő üreg, a Calypso-barlang alatt fekszik. Odaértünk a barlanghoz (a monda szerint itt bűvölte el Odüsszeuszt Kalüpszó nimfa), ahol idegenvezetőnk közölte: a kövek nagyon csúszósak, ne menjünk le. Hogyisne, nem azért jöttünk, hogy ne menjünk le! Lelépcsőztünk a nappali nagyságú üregbe, miközben a sofőr folyamatosan hajtogatta: nagyon veszélyes, nagyon veszélyes, siessünk inkább tovább. Jó menjünk, mondtuk, de ekkor meglepetésünkre nem a strand felé vette az irányt, mondván, az alkuban az szerepelt, hogy elvisz minket oda, ahonnan a strandot megtekinthetjük, szó sem volt fürdésről…
Tűző napsütésben keltünk útra a prospektusok által javasolt Ta’Qali helyiségbe, ahol az ígéretek szerint sokkal olcsóbban vásárolhatók meg a kézműves termékek, mint az üdülőhelyeken. Nos, a Craft village nevű – volt repülőgéphangárokból kialakított – műhelytársulás árai semmivel sem olcsóbbak, ez fix. Néhány tárgy itt-ott igen, de a boltok alapjában véve ugyananynyiért kínálják a portékákat vagy még drágábban.
Másnap a fővárosba, La Vallettába kirándultunk. Az alapító johannita lovagrend a szentföldi Akko 1291-es eleste után először Ciprusra menekült, később Rodoszon rendezkedett be, hogy végül 1524-ben V. Károlytól jelképes bérleti díjért megkapják Máltát. 1565-ben a lovagok a törökök tengeri terjeszkedését öt hónapos véres ostromban gátolták meg, ezután építették fel Vallettát, amelyet Jean Parisot de la Valette-ről, a győztes hadvezérről, és az – immár – máltai lovagrend első nagymesteréről neveztek el.
Ennek 445 éve, de a városban sétálva ugyanaz a hangulat ejt rabul, mint Málta többi, ősi városában: megállt az idő. Megállt a pompás, arannyal, ezüsttel gazdagon díszített, egyik oldalkápolnájában Caravaggio Keresztelő Szent János lefejezése című képét őrző katedrálisban. A lovagrend itt tartotta nagygyűléseit, és haláluk után is ide temetkeztek. A turistában nem is tudatosul, hogy kriptákon lépdel, mivel azok oly mívesek, többféle márvánnyal díszítettek, hogy úgy tűnik, mintha az egy összefüggő csodás padló mintázata lenne.
De megállt a rend egykori ispotályában is, ahol a világ leghoszszabb, több mint 150 méteres kórterme található, és megállt bizony a mai városházán, a rend központjában, és ahol ma egykori fegyvereiket tekintettük meg.
A vallettai erőddel szemben álló, úgynevezett háromváros, amely az említett ostromot elszenvedte, sem sokat változott. Máltán minden mozdulatlan, állandó: gyönyörű a táj, pompás a kultúra, ízletesek az ételek. Csak a máltaiak furák. Sokszor mogorvák, udvariatlanok, mintha nem is a turistákból élnének. Szóval néha egy mosoly azért jól esett volna.
(Vége)