
origo.hu
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
Távmunka kismamáknak. Speciálisan a kismamáknak kidolgozott, a távmunkához hasonló új foglalkoztatási forma bevezetését, az új munka törvénykönyve megalkotását, valamint felnőttképzések indítását javasolja az új Széchenyi-tervben Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke a szakma és a kormány közötti egyeztetésen. (MTI)
Korántsem olyan jó a helyzet az idei harmadik negyedévben a hazai munkaerőpiacon, mint amilyen reményeket fűztek ehhez az időszakhoz korábban a felmérések. A tavalyi esztendő azonos időszakához mérten ugyanakkor kedvezőbb kilátásokkal rendelkeznek a munkavállalók – rögzíti a Manpower október–decemberre vonatkozó prognózisa.
A globális munkaerő-közvetítő társaság tegnap publikált nemzetközi kutatásakor egyetlen kérdést tett fel, ami a következő negyedévre vonatkozóan a vállalkozások munkaerő-felvételével vagy elbocsátással kapcsolatos szándékait firtatta. Azaz, a válaszokból nem lehet következtetni a foglalkoztatásban részt vevők számának alakulására, a felmérés pusztán a megkérdezett cégek pesszimizmusát vagy derűlátását mutatja. A kutatás szerint a hazai munkaadók tizenhárom százaléka számolt be arról, hogy 2010 negyedik negyedévében bővíteni kívánja a munkavállalói létszámot, viszont ugyanennyien számítanak arra, hogy elbocsátásokra kerül sor. A megkérdezettek hetven százaléka tervezi azt, hogy szinten tartja a dolgozók számát az október–december közötti időszakban. A Manpower a július–szeptemberi időszakra három százalékponttal kedvezőbb helyzetet mért, azaz a felvételt tervező cégek aránya ennyivel haladta meg az elbocsátást fontolgatókét. A prognózis szerint az ipari termelésben a legpozitívabb – plusz 11 százalékos – a munkáltatók várakozása, itt a növekedés három százalékpontos az előző negyedévhez képest, míg az agráriumban, illetve a köz- és szociális szolgáltatások, valamint a kereskedelem területén leépítésekre lehet számítani.
A nyolc magyar régió közül háromban erősödött a munkaadók optimizmusa a harmadik negyedévhez képest a munkaerőpiac kilátásait illetően. 2009 azonos időszakához viszonyítva az álláskeresők lehetőségei mind a nyolc régióban javulnak, kivéve a Dél-Dunántúlt, ahol a foglalkoztatási szándék 16 százalékponttal romlott éves összehasonlításban. A társaság a felmérés kapcsán hangsúlyozta: a kormánynak az új munkahelyek teremtése mellett figyelmet kell fordítania a szakképzésre is, máskülönben csak a betöltetlen állások száma nő, ami ma harmincezerre tehető.
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
Durván Orbánra támadt egy régi ismerőse, hetet-havat összehordott
Sikolyokra kelt Csepel: ablakból kért segítséget az asszony, miközben a férje halálra égett
Halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor Ukrajnából – a magyar hatóságok is léphetnek
Élve találták meg azt a négyéves kislányt, aki három évvel ezelőtt tűnt el
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
A világ egyik leggyönyörűbb nője boldogítja a skót sztárcsapat edzőjét – galéria
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Kiderül az igazság Joe Bidenről + videó
Putyin Európa megtámadásáról beszélt
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.