Utasítást adott a King’s City kaszinóváros kiemelt beruházási státusának visszavonására a gazdasági miniszter – derült ki tegnap az Országgyűlésben. Matolcsy György tárcavezető – az LMP-s Schiffer András interpellációjára adott válaszában – hangsúlyozta: a Velencei-tó körül kaszinó- és gyárváros sem lesz, hanem olyan fejlesztésekre lehet számítani, amelyek hasonlóan a nyugat-európai példákhoz, a vízre, a tóra valami különlegességet építenek.
A fideszes Rogán Antal a lakáshitelesek érdekében szólalt fel, megemlítve, hogy esetükben 2002-ben történt negatív fordulat, amikor Medgyessy Péter exkormányfő, bár megígérte a lakástámogatások kibővítését, kormányra kerülése után megszüntette a kedvezményes lakáshiteleket. A fideszes politikus rámutatott arra, hogy a jelenlegi helyzetet orvosolni kell, amit a kormány az ügyfelek számára hátrányos egyoldalú szerződésmódosítások megtiltásával, a középárfolyam alkalmazásának előírásával és az ingyenes előtörlesztés lehetőségével oldana meg.
A Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltje is az önkormányzati választási kampányba illeszkedő felszólalást adott elő napirend előtt. Staudt Gábor az önkormányzatok adósságállományát vette górcső alá, míg Jávor Benedek arról beszélt, hogy a főváros és a kerületek közötti szembenállás miatt esik el Budapest fontos pályázatoktól. Láng Zsolt (Fidesz) ugyanakkor interpellációjában a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet jövője felől érdeklődött, megemlítve, hogy a II. kerületi intézményben fogva tartottak hozzátartozóikkal kiabálva kommunikálnak, megzavarva a belvárosiak nyugalmát. Kontrát Károly belügyi államtitkár közölte, legkésőbb 2011 januárjában újranyitják a börtönt, amelyben most csak az előzetesben lévők élnek. A politikus kifejtette, hogy a hangoskodás megszüntetésére járőröket vezényelnek a környékre.
Tiszteletadás. Kövér László házelnök és az országgyűlési képviselők tegnap néma felállással emlékeztek meg az Afganisztánban elhunyt két magyar katonáról. Elbúcsúzott az Országgyűlés Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, aki életének 84. évében hunyt el. Bánffy György 1990–1994 között az MDF országgyűlési képviselője volt. (V. A.)

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt