Jóval a vártnál kedvezőbb indulásról számolt be nemrég a magyar áramtőzsdét működtető HUPX. Úgy tűnik, nemcsak a cég önfényezéséről van szó: a szervezett villamosenergia-piacról a kereskedők sem tudtak negatívumot mondani. – Elég erősen indított a HUPX – mondta el lapunknak Hajdu Balázs, a CEZ Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója. Kifejtette, a likviditással – vagyis a kínálat mennyiségével – nem volt gond, az árbiztonság terén azonban egyelőre nem ennyire jó a helyzet. A szakértő szerint az első időszak kereskedése alatt kialakult néhány kiugró kötési ár, ám ez nem a tőzsdének, hanem az azon részt vevő kereskedőknek róható fel.
– A kereskedésben valamennyi nagy villamosenergia-ipari szereplő részt vesz, ez sok mindent elárul – emelte ki a CEZ kereskedelmi igazgatója. Hajdu Balázs megjegyezte, a HUPX-nek arra kell törekednie, hogy minél hamarabb megjelenjenek új termékek is a kínálatban. Azért fontos, hogy az azonnali (spot) ajánlatok mellett lehessen határidős áramtermékekre is licitálni, mert ez adhat majd igazán komoly árjelzést a fogyasztói szerződésekhez is.
A HUPX pár napja arról számolt be, hogy az első – július 20-tól augusztus 20-ig tartó – kereskedési hónap összesített forgalma meghaladta a 47 ezer megawattórát. Az átlagos napi forgalom végig magasabb volt, mint a korábban tervezett 1500 megawatt, akadt azonban olyan nap is, amikor 4550 megawatt forgott a magyar börzén. Hozzáfűzték, a HUPX az első kereskedési hónap minden napjának minden órájára tudott referenciaárat adni, ez az ár pedig együtt mozgott más tőzsdék átlagárával. A magyar szervezett villamosenergia-piac ára az elmúlt időszakban szinte teljesen megegyezett a német, az osztrák, a svájci és a szlovák tőzsdék áraival – az eltérés legfeljebb egy euró volt ezekhez képest.
A HUPX vezérigazgatója, Medveczky Balázs korábban közölte, reményei szerint a magyar áramtőzsde is hasonló fejlődési pályát fog bejárni, mint a ma már 5-10 éves európai társai, ahol mára az országok összfogyasztásának átlagosan 10-12 százaléka fordul meg. Abban bíznak, hogy az első hónapban tapasztalt növekedési ütem a továbbiakban is fennmarad, mivel így a piac fejlesztéséhez elengedhetetlen új termékek bevezetésére is a tervezettnél korábban kerülhet sor.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről