Két héttel ezelőtt, a Belga Nagydíj után úgy tűnt, már csak kétesélyes az idei Forma–1-es vb-sorozat. Spában Lewis Hamilton (McLaren) nyert Mark Webber (Red Bull) előtt, és a duó igencsak meglépett az üldözőktől, mivel Fernando Alonso (Ferrari), Jenson Button (McLaren) és Sebastian Vettel (Red Bull) sem szerzett pontot. Vasárnap az Olasz Nagydíjon viszont bekövetkezett az, amire kevesen számítottak: Hamilton rögtön a rajt után kiesett, Webber is csak hatodik lett, s az első négy helyen Alonso, Button, Massa (Ferrari), Vettel volt a befutási sorrend. A vb-pontverseny élmezőnye pedig öt futammal a zárás előtt így fest: 1. Webber 187, 2. Hamilton 182, 3. Alonso 166, 4. Button 165, 5. Vettel 163. Vagyis a következő versenyen akár a Red Bull német pilótája is élre ugorhat, megelőzve ausztrál csapattársát.
Alonso – aki jó boksztaktikával került Button elé – valamivel még közelebb van a két éllovashoz, az összetettben a britet és a németet is lehagyta, de számára ennél is fontosabb, hogy rögtön pályafutása első ferraris évében nyerni tudott „hazai pályán”. Monzában ezt megelőzően legutóbb 2006-ban ült diadalt a Ferrari, akkor Michael Schumachert intették le elsőként. (Aki most a Mercedesszel kilencedik lett.)
„Ezt a győzelmet csak ahhoz tudom hasonlítani, amit 2006-ban Barcelonában arattam” – fogalmazott párás tekintettel a 29 éves, kétszeres világbajnok spanyol, aki pályafutása 24. futamgyőzelmét jegyezte. (A Spanyol Nagydíjon csak egyszer, négy éve nyert.)
Mondani sem kell, hogy Itáliában magasra kúsztak a tűzpiros lobogók, és hozsannáznak az olasz lapok. La Gazzetta dello Sport: „A szuper-Ferrari mestermunkát végzett a bokszban. Monza örömmámorba fulladt, Alonso ismét nyílttá tette a vb-t. Igazi csapatdiadal volt ez: Alonso teljesítménye alapozta meg, de a szerelők 3,4 mp-es kerékcseréje nélkül nem sikerült volna.” Corriere della Sera: „Monza vörösbe borult.” Tuttosport: „Végre beindult az üzlet a Ferrarinál, már nem lefutott a vb.” La Repubblica: „Fernando elvarázsolta Monzát. A kerékcserénél nyert nyolc századmásodperc aranyat ért.”
Ha azt ugyan még nem is, de Alonso mindenképpen erőt meríthet a sikerből:
„Ez a győzelem nekem is plusz önbizalmat ad, és az egész csapatot motiválja. Spában és Monzában is láthattuk, hogy egyetlen jól sikerül verseny, a másik oldalról nézve pedig egyetlen elrontott futam is alaposan megváltoztathatja a pontverseny állását” – szögezte le Fernando Alonso.
Csere a Saubernél? Egyelőre meg nem erősített hírek szerint a Sauber csapatában a spanyol Pedro de la Rosa helyét Nick Heidfeld veszi át. A rutinos német tavaly a BMW egyik autóját vezette, jelenleg a Mercedes tesztpilótája.

Továbbra sem tudni, miért gyulladt ki a Penny Veszprémben