YKPAIHCbKA IIPABAIIA
Jurij Kravcsenko, a rejtélyes körülmények között meghalt néhai ukrán belügyminiszter utasítására gyilkolták meg tíz évvel ezelőtt Georgij Gongadze újságírót – írja az ukrán hírportál, amelynek alapító vezetője volt a 31 évesen, 2000-ben lefejezett férfi. A főügyészség végleges döntést hozott Olekszij Pukacs egykori rendőrtábornok felelősségre vonásáról.
US NAVAL WAR COLLEGE
Az amerikai haditengerészeti jövőkutatás központjának honlapján is érezhető, hogy a tengerentúli katonai közösséget lázban tartja Kína hajó elleni ballisztikus rakétáinak várható rendszeresítése. Az egyik tanulmány szerzője már azt számolgatja, hogy hány ellenrakétára van szükség a védelemhez. Arra jut, hogy mivel lehetetlen a szükséges mennyiséget előteremteni, az aktív védelmet passzívval kell kiegészíteni, azaz álcázással, megtévesztéssel, mobilitással és bunkerek építésével, amelyekben az amerikai gépek túlélhetik a kínai rakéták záporát.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó