European Voice
Megállapodtak az EU tagországai arról, hogy kik töltsék be a munkáját hamarosan megkezdő külügyi szolgálat vezető posztjait – értesült az uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli hetilap. A szolgálat főtitkára a tervek szerint Franciaország amerikai nagykövete, Pierre Vilmont, két helyettese a német Helga Schmid és Mikolaj Dowgielewicz, az uniós ügyekkel foglalkozó lengyel miniszter lesz. Az adminisztrációs ügyek élére az Európai Bizottság egyik főigazgatója, az ír David O’Sullivan kerülhet.
SMEsk
A Most – Híd párt elkezdte jegyzői pontossággal bizonyítani azokat a gyanúkat és vádakat, amelyek szerint ellentmondásos vállalkozók pártja, és elsősorban az ő gazdasági érdekeik érvényesítése céljából jött létre – írja a liberális pozsonyi napilap azzal kapcsolatban, hogy Bugár Béla pártja Hideghéty Ferencet javasolta a Szlovák Földalap igazgatói posztjára, amit a kormány elutasított. A Most – Hídnak túlságosan is erős elkötelezettségei vannak a megalapítása körül bábáskodó vállalkozói körökkel szemben – írja a lap –, s Hideghéty mellett a Transpetrol volt vezérigazgatóját, Czucz Istvánt és a Slovnaftot igazgató Világi Oszkárt említi, hozzátéve: „Czucz és Hideghéty Somorján szinte szomszédja Bugárnak”. A lap szerint Hideghéty jelölése már a második beismerő baklövése Bugárnak, mert az első a transpetrolos múltú Martin Ruzinsky jelölése volt a környezetvédelmi miniszteri posztra, ami ellen a természetvédők tiltakoztak.
ÚJ SZÓ
Tíz év után először nőtt a galántai magyar iskola diáklétszáma: a Kodály Zoltán Alapiskolában a 340 tanulónak csak a fele galántai, a többiek a környező községekből utaznak a városba – írja a magyar nyelvű pozsonyi napilap. Oláh Hajnalka, az iskola igazgatónője szerint a helyi magyarok körében egyre többen vélik úgy, hogy a leghelyesebb választás a magyar iskola. Szerinte beérni látszik a pszichológusok és a pedagógusok által sokat hangoztatott érv, hogy a kisdiákok az anyanyelvükön boldogulnak a legkönnyebben.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó