Az alacsony szavazói részvétel miatt Moldovában érvénytelen lett az államfő megválasztásának módjáról szóló népszavazás, ami a kezdeményezők, azaz a hatalmon lévő jobbközép Szövetség az Európai Integrációért (AIE) koalíció politikai kudarcát jelenti. A chisinaui jogszabályok szerint az összes szavazó egyharmadának voksa szükséges egy országos referendum érvényességéhez, a tavaly ellenzékbe szorult kommunista párt bojkottfelhívása azonban hatékonynak bizonyult, a szavazásra jogosultak mindössze 29 százaléka járult az urnák elé. Akik voksoltak, 88 százalékban arra szavaztak, hogy a nép válassza az elnököt. Az érvénytelen népszavazás következtében továbbra is a parlament jogosítványa marad az államfő megválasztása, de miután ehhez egyik politikai tábornak sincs kellő többsége, újabb előre hozott megméretés elé néz a túlnyomó többségében románok lakta volt szovjet tagköztársaság. Mihai Ghimpu ideiglenes elnök kijelentette: sajnálja, hogy a moldovaiak nem értették meg a referendum fontosságát, miszerint ezzel pontot tehetnének egy politikai krízis végére. Bejelentette, kénytelen az alkotmány értelmében feloszlatni a parlamentet. Az uniós integráció irányában elkötelezett kormány számára intő jel lehet az érvénytelen referendum. Vlad Filat miniszterelnök szerint az AIE koalíción belüli széthúzás is hozzájárult a kudarchoz. Vladimir Voronin volt államfő, az ellenzéki kommunista párt elnöke erkölcsi győzelemről beszélt a népszavazás érvénytelensége kapcsán. A voksolás napján a kommunisták azzal vádolták meg a chisinaui kormányt, hogy csalásra készül.
A Moldovai Köztársaság számára továbbra is megoldatlan problémát jelent a Dnyeszter folyótól keletre elhelyezkedő, szakadár Transznisztria. A terület vezetése néhány nappal ezelőtt ünnepelte senki által el nem ismert függetlenségének huszadik évfordulóját. A többségében orosz ajkúak lakta Transznisztria fővárosában, Tiraszpolban katonai díszszemlét tartottak, amelyen páncélosokat és rakétákat is felvonultattak. Igor Szmirnov, a szakadár tartomány „elnöke” ünnepi beszédében köszönetet mondott Oroszországnak azért, hogy békefenntartó katonáival biztosítja a terület stabilitását, és hevesen támadta a moldovai „nemzeti fasisztákat”.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”