Bevonták a Pécs melletti Pellérden található szennyvíztelepen a víziszap kezelését végző cég, a Délkomp Kft. engedélyét. A Pécsi Vízmű Zrt. közvetett tulajdonában lévő vállalat hónapok óta vitában áll az új pécsi vízszolgáltatóval, a Tettye Forrásház Zrt.-vel. Mindeközben 35 ezer tonna szennyvíziszap halmozódott fel.
A Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség augusztus végén vonta be a Délkomp Kft. hulladékkezelési engedélyét. A regionális zöldhatóság igazgatója, Laki Ferenc szerint erre azt követően került sor, hogy a telepről a kft. elszállította berendezéseit, számítógépes rendszerét, így a tevékenységhez nincsenek meg a szükséges feltételek. A céget felszólították a szennyvíziszap elszállítására, ellenkező esetben megbírságolják vagy mással végeztethetik el a munkát, aminek költségét viszont a Délkompra terhelik.
Az említett cég feladata volt a szennyvíziszap kezelése, komposztálása, s e munkát a Pécsi Vízmű Zrt.-vel kötött, majd a Tettye Forrásház Zrt. által „megörökölt” szerződés alapján végezte, de a kontraktus tavasszal lejárt. A kft. a Forrásház Zrt.-től 30 milliót követelt, amit nem fizetettek ki, mert szerintük a társaság nem végezte el a munkáját. A Forrásház a pénzt elkülönítette, így ha a zöldhatóság mással végezteti el a feladatot, akkor ez rendelkezésre áll.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására