Hat és fél ezer dolgozójával a hónap végén írhatja alá az új kollektív szerződést a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetése. A korábbi szerződésbontás elsősorban az intézmény egészségügyi dolgozóit érintette.
A PTE klinikai központjának főigazgatója, Kollár Lajos közölte, tavasszal két okból bontottak szerződést az egészségügyi dolgozókkal: egyrészt a megállapodás hibái miatt több munkaügyi pert indítottak az egyetem ellen, másrészt a kincstári biztos százharmincmillió forintos megtakarítást írt elő az intézménynek.
Kollár Lajos elismerte, hogy a megvonás az egyébként is keveset kereső ápolókat érintette a legérzékenyebben, ám az egyetem gazdasági helyzete stabilizálódásának köszönhetően a korábbiaknak megfelelő ügyeleti díjazást tud majd ismét biztosítani.
A törvények értelmében az úgynevezett kötelező túlmunka esetében az óradíj minimum hetven százalékát, önkéntes túlmunka esetén pedig az óradíj 90 százalékát kell kifizetni a dolgozónak. A pécsi intézmény esetében ez az arány az áprilisi megszorítás előtt 130, illetve 195 százalék volt. Az egyetemi vezetés tavasszal azonban csak a kötelező túlmunka díjazását csökkentette harminc százalékkal, így ezt kívánják viszszaadni a hamarosan megkötendő új megegyezéssel.
Mindezek mellett a klinika egészében, bizonyos munkakörökön belül, egymástól eltérő juttatásokat kaptak az alkalmazottak, s e rendezetlen viszonyok a Honvéd kórház évekkel ezelőtti, illetve a Baranya megyei kórház ez év elejei integrációja „örökségének” tudhatók be. Ezért felülvizsgálják a veszélyes munkavégzés esetében fizetendő kockázati pótlékok rendszerét, s az e téren meglévő korábbi aránytalanságokat megszüntetik – jelezte a főigazgató.
A PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezetének titkára, Illés József úgy reagált: a munkáltatói ajánlat részleteit nem ismerik, egyelőre annyit tudnak, hogy a rektorátus szándékában áll visszaállítani ügyeleti díjazást. Hangsúlyozta, a szerződésben például a vezetői pótlékok rendszerét, a munkarenddel vagy éppen a munkaruhával kapcsolatos passzusokat is át kell még tekinteniük. Az érdemi tárgyalásokra már a héten sor kerítenek a felek.

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást