Roosevelt nyomában

Volt egy amerikai elnök, Roosevelt, akit négyszer választottak meg egymás után, mert a törvény ezt lehetővé tette – jelentette ki a világ vezető Oroszország-szakértőit tömörítő Valdaj Klub résztvevőivel találkozva a minap Vlagyimir Putyin. Az orosz kormányfő egy amerikai elemző, Samuel Charap felvetésére reagált így, aki kérdésével azt sugallta, hogy Putyin újraválasztása rossz hatással lehet az orosz demokrácia fejlődésére. A miniszterelnök válaszának lényege, hogy ami törvényes, az egyben demokratikus is, s ha Amerikában nem volt
a fejlődés akadálya Roosevelt egymás utáni négy elnöki ciklusa, akkor ne féltsék egy esetleges ilyen forgatókönyvtől Oroszországot sem. Putyin tehát elsősorban a kettős mércére kívánta felhívni a figyelmet, kijelentése nyomán azonban természetes módon intenzívebbé váltak a tandem jövőjét érintő spekulációk.
Putyin nem először, s talán nem is véletlenül emlegeti Franklin Delano Rooseveltet, amiből sokan arra következtetnek, hogy komolyan foglalkoztatja az ismétlés gondolata. Ennek 2012-ben már semmilyen alkotmányos akadálya nem lenne, s az újraválasztás újabb két ciklusra, 2024-ig bebetonozhatná Oroszország erős emberét a hatalom csúcsain. Ezzel az ország élén betöltött évek számát tekintve már meg is előzné Rooseveltet, de amennyiben ilyen forgatókönyvben gondolkodik, számára aligha ez a fontos.
Putyin történelmet akar írni, s e tekintetben valóban irányadó Roosevelt példája. Az Egyesült Államok 32. elnöke ugyanis megújítva Amerikát, letette egy XX. századi birodalom alapjait. Akkor is az Egyesült Államok egyik legkiemelkedőbb politikusaként kellene emlegetnünk, ha nem tör ki a II. világháború. Addigra ugyanis sikerült talpra állítania a gazdasági világválság által megbénított országát. A New Deallel nemcsak stabilizálta Amerikát, de hosszú időre meghatározta fejlődését is.
A példa tehát adott, s emberileg érthető lenne, ha az ereje teljében lévő, mára igazi nehézsúlyú politikussá erősödött Putyin szeretné befejezni tíz éve megkezdett programját. Ennek első lépése a szétesés, az anarchia szélére sodródott ország stabilizálása volt. Az olajárak szerencsés alakulásának is köszönhetően megindult növekedés lehetővé tette azt is, hogy Oroszország ismét visszatérjen a világpolitika nagyszínpadára, eközben a müncheni beszéddel Putyin világossá tette Moszkva érdekeit. Talán azért sem ragaszkodott az alkotmány átírásához, így a Kremlhez, mert úgy érezte, a fejlődés új szakaszában immár a külpolitikai ambíciók belső előfeltételeit kell megteremteni. A mostani modernizációs tervek előfutára, a két éve meghirdetett Putyin – 2020 program már erre koncentrál, megvalósításuk pedig elsősorban a kormány dolga. A globális válság megtörte az új évezred első éveiben látott lendületet, ugyanakkor még inkább ráirányította a figyelmet a gazdaság diverzifikálásának, a korrupció letörésének, s a politikai kultúra megújításának szükségességére. A Valdaj Klub szakértői Putyinnak átadott jelentésükben az ország állapotát leírva szintén ezekről a problémákról beszéltek. Aligha véletlen tehát, hogy Oroszország a versenyképességi rangsorban a 63. helyen szerénykedik.
A kihívás tehát erős, energikus politikust kíván, aki újabb lendületet adhat a koránt sem megalapozatlan félelmek szerint ismét a stagnálás, az átalakulás „leülése” által fenyegetett ország élére. Olyat, aki képes ismét felkavarni az állóvizet, s nem csupán a válság kényszerítő hatása alatt sürget reformokat. Olyat, akinek adott esetben van ereje hozzányúlni a politikai rendszerhez is, s tekintélyével nem elaltatja, hanem változásra serkenti a még mindig jelentős részben az állam segítségében bízó társadalmat. Ez az ember lehet akár Putyin is, s akkor Roosevelt nyomába eredhet. Utol azonban csak akkor éri, ha a következő jó évtizedben e feladatok nagyobbik részét megoldja.