Görög műtárgyakat adunk vissza
Magyarország különleges gesztusként visszajuttat Görögországnak 28, a Szépművészeti Múzeumban őrzött ógörög műtárgyat – többek között erről tárgyalt a Görögországba bemutatkozó látogatásra érkezett Halász János, aki reméli, ez a gesztus példaként szolgál más országoknak is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára Szalonikiben a kulturális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt. (MTI)
Újra fölcsendült a magyar dal
Budapest mellett tíz vidéki településen összesen 33 színpadon tartották meg tegnap a magyar dal napját. Egerben, a magyar dal fővárosában hét helyszínen több mint harminc előadó lépett fel, köztük az esemény megálmodója, Presser Gábor és barátai. Vidéken Győr, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Debrecen, Szentendre, Salgótarján és Zalaegerszeg is bekapcsolódott a programba, amelyben ismert művészek, helyi előadók és fiatal tehetségek is felléphettek. A magyar dal napjához számos rádió is csatlakozott. (MN)
Emlékműavatás Zalaváron
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Szalai Annamária avatta fel szombaton Zalaváron a Makovecz Imre által tervezett millenniumi emlékművet, amely Zala megye első írásos említésének ezredik évfordulója előtt tiszteleg. Az esemény a Szent Adorján családi naphoz kötődött. (MTI)

Új kullancsfigyelő alkalmazás segít a vérszívók elleni védekezésben