Ég veled, 75 wattos izzó!
Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos, vagyis nem energiatakarékos izzókat az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Tavaly a 100 wattos égők tűntek el a polcokról, jövőre kerül sor a 60 wattos fényforrások kivonására, 2012-től pedig nem lehet majd hagyományos izzót vásárolni a közösség országaiban. (MN)
Megelőző csapás a kibertérben
Agresszív megközelítéssel, a többi között megelőző digitális csapásokkal akarja megvédeni saját számítógépes rendszereit a Pentagon – jelentette a Washington Post. Az új stratégiát a Pentagon mintegy ezer katonai elithackerből és hírszerzőből álló kiberparancsnoksága fogja megvalósítani. (MTI)
Cseh vita Sarkozy miatt
Petr Necas cseh kormányfő bírálta Karl Schwarzenberg külügyminisztert, amiért raszszistának nevezte a francia államfő romapolitikáját. „Nekem nincs erre bizonyítékom. Úgy vélem, hogy ezeknél a romániai romáknál inkább arról van szó, hogy életvezetésük elfogadhatatlan Franciaországban” – mondta a kormányfő. Ez az első alkalom, hogy a nemrégiben beiktatott cseh kormány feje nyilvánosan bírálta külügyminiszterét, aki egyben helyettese is. (MTI)

Menczer: A „Kicsi” mert nagyot álmodni, de keserű lesz az ébredés – videó