Felújított máriapócsi zarándokhely
Ünnepélyes szertartás keretében áldották meg a felújított máriapócsi görög katolikus bazilikát, nemzeti kegyhelyet szombaton. Máriapócs híres zarándokhely azóta, hogy a helyi Mária-kép 1696-ban a feljegyzések szerint könnyezni kezdett. A vallási turizmus fellendítését célzó felújítás 3,5 milliárdos beruházást igényelt, nagyrészt az Új Magyarország fejlesztési terv részeként. A szertartáson Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mondott szentbeszédet. (MN)
Bene és Such az albizottság előtt
Amíg a 2006. őszi megtorlásokért felelősöket nem számoltatják el és nem vonják felelősségre, nem lehet érdemi változásról beszélni – áll Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik), az állami szervek által elkövetett alapjogsértéseket kivizsgáló országgyűlési albizottság alelnökének közleményében. Kifejti: a rendőri túlkapásokkal kapcsolatban eddig csak néhány kisrendőrt ítéltek el, a vérengzésekért felelős rendőrparancsnokok és politikusok szabadlábon vannak. Az albizottság szeptember 17-én Bene László akkori országos rendőrfőkapitányt és Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét hallgatja meg. (MN)
Makói jogsértés
Jogsértően nyújtott kamat nélküli tulajdonosi kölcsönt a makói önkormányzat az élményfürdő beruházójának. A törvényes helyzet megteremtéséig a másfél milliárdos uniós támogatást nem fizetik ki, s az építkezés is leállhat. Az önkormányzat a makói képviselő-testület határozatát is megsértette, amely előírta a kamatfizetési kötelezettséget. A kamat utólagos elszámolása viszont évi 300 millió forinttal emelné az üzemeltetési költséget. (Hír TV)
Lovas Rezső az elnök
Dux László professzor, a Profeszszorok Batthyány Körének elnöke helyettes államtitkári kinevezése miatt felfüggesztette tagságát a szervezetben. A professzorok szeptember 10-i közgyűlésén pedig Lovas Rezsőt, az MTA levelező tagját választották elnökké. (MTI)

Erős fordulat következik az időjárásban, kiadták a riasztást